Sarah Palin nem indul az amerikai elnökválasztáson

Washington |

<p>Sarah Palin volt alaszkai kormányzó szerdán bejelentette, hogy nem kíván versenybe szállni azért, hogy a 2012-es amerikai elnökválasztásra megpróbálja elnyerni a republikánus párt hivatalos jelöltségét.</p>

"Sok imádkozás és komoly megfontolás után úgy döntöttem, hogy nem  törekszem a republikánus párt 2012-es jelölésére az Egyesült Államok elnöki posztjára" - jelentette ki Palin Mark Levin konzervatív műsorvető rádiós showműsorában. - "A jó úton járhatok anélkül is, hogy jelölt lennék" 
A politikus asszonynak a versenytől való távolmaradásáról hozott döntése több hónapos esélylatolgatásnak vetett véget. Elemzők szerint nem várható, hogy jelentősebb republikánus politikus kihívást intézzen a párt eddigi hivatalos elnökaspiránsainak, így 2012-es politikai küzdelem egyetlen női részvevője Michele Bachman marad.
Sarah Palin, aki 2008-as választáson az ismeretlenségből John McCain alelnök-jelöltjeként robbant be az országos köztudatba, az akkori választás elvesztése után önálló szerepre tört. A önmagát "grizzly mamaként" aposztrofáló politikus a rendkívüli médiafigyelem ellenére támogatottságban a közvélemény kutatások szerint meg sem közelítette a republikánus elnökaspiránsok mezőnyét vezető Mitt Romneyét, Rick Perryét vagy Herman Cainét.
Palin egy, a támogatóinak írt levelében rámutatott, hogy számára a család az első, de ugyanakkor büszkén hangsúlyozta, hogy a tavalyi, "félidős" kongresszusi választások során az ultrakonzervatív Tea Party mozgalom több tagjának győzelmét is elősegítette, s reményét fejezte ki, hogy hasonlóképpen szándékozik segíteni pártja választási erőfeszítéseit a kormányzóságtól kezdve a kongresszusi mandátumokon át az elnökségig.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?