Sajtóértesülések szerint ismeretlenek elraboltak egy fehérorosz ellenzéki vezetőt

Marija Kalesznyikava

Sajtóértesülések szerint ismeretlenek elrabolták hétfőn Minszkben Marija Kalesznyikavát, a fehéroroszországi ellenzéki Koordinációs Tanács elnökségi tagját. A belügyminisztérium pedig 600-nál több tüntető őrizetbe vételéről számolt be.

A tut.by fehérorosz hírportál egyik olvasójára hivatkozva beszámolt arról, hogy hétfő reggel civil ruhás álarcos emberek betuszkolták Kalesznyikavát egy kisbuszba, amelyen a Szvjaz (összeköttetés, kapcsolat) felirat állt, majd elhajtottak vele. Az esetről beszámoló szemtanú félelmében fotót nem készített erről.

A hírportál szerint Kalesznyikava azóta nem válaszol a telefonhívásokra, a készüléke fogadja a hívásokat, de senki sem veszi fel. A Koordinációs Tanács másik elnökségi tagja, Makszim Znak is megerősítette, hogy nem tud vele kapcsolatba lépni, de elérhetetlen a testület két másik tagja, Anton Rodneknav és Ivan Kravcav is.

A fehérorosz belügyminisztérium közölte, hogy nincs tudomása Kalesznyikava őrizetbe vételéről, és vizsgálja az eltűnésével kapcsolatos sajtóhírek helytállóságát.

A hatóságok korábban büntetőjogi eljárást indította a Koordinációs Tanács több tagja ellen a testület létrehozása miatt. Többet közülük – Kalesznyikavát is – beidézték kihallgatásra, ennek ellenére az ellenzéki testület folytatta munkáját.

Kalesznyikava az államfő, Aljakszandr Lukasenka egyik legkeményebb bírálója, és fontos szerepet játszott abban, hogy az augusztus 9-i elnökválasztás után – amelyet az ellenzék szerint elcsalt a hatalom – tömeges tüntetések és sztrájkok kezdődtek az országban. Ő az egyik elnökjelölt, Viktar Babarika kampányfőnöke volt, de Babarika letartóztatása után csatlakozott Szvjatlana Cihanouszkaja ellenzéki elnökjelölt támogatóihoz. Augusztus 31-én jelentette be, hogy Babarika csapatával új pártot alapít, amely a Koordinációs Tanácstól függetlenül fog működni

Szombatra virradóra Lengyelországba menekült Olha Kavalkova, a tanács egyik elnökségi tagja, és a lengyel kormánypalotában tartott sajtótájékoztatót, amelyen azzal indokolta hazája elhagyását, hogy kínozták, és azzal fenyegették, hogy nem engedik ki a börtönből. Kavalkova szerint a rendvédelmi szervek vitték ki őt a börtönből saját autójukon, és onnan a lengyel határig szállították. Hasonlóképpen zsuppolták ki Litvániába közvetlenül az augusztus 9-i elnökválasztás után Szvjatlana Cihanouszkaja ellenzéki elnökjelöltet.

Olha Csemadanava belügyi szóvivő hétfőn arról tájékoztatott, hogy 633 embert vettek őrizetbe a vasárnapi tüntetések idején. Szerte az országban 42 tömegmegmozdulás volt, amelyeken 31 ezer ember vett részt a belügyminisztérium összesítése szerint.

Fehéroroszországban az augusztus 9-én tartott az elnökválasztás óta rendszeresek a hatodszor is hatalomra került Aljakszandr Lukasenka államfő elleni tömegtüntetések, amelyeket a hatóságok kezdetben könyörtelen brutalitással igyekeztek megfékezni. Több tiltakozó meghalt, sokan kínzásokról számoltak be a fogva tartás során, és vannak, akik azóta sem kerültek elő, hogy őrizetbe vették őket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?