Ruandában a népirtás 25. évfordulójára emlékeznek

ruadnai népirtás

Ruandában vasárnap megkezdődött a 25 évvel ezelőtti népirtás áldozatai emlékére tartandó egyhetes megemlékezés-sorozat.

A megemlékezés keretében Paul Kagame ruandai elnök megkoszorúzza a népirtás Gisoziban álló emlékművét, ahol negyedmillió embert helyeztek örök nyugalomra.

"Emlékezni kell, mert így tudjuk bizosítani, hogy ami a múltban történt, nem ismétlődik meg" - mondta a 26 éves Olive Muhorakeye, egy túlélő.

Délután vezető politikusok is csatlakoznak a parlamenttől a nemzeti labdarúgó stadionhoz tartó "emlékmenethez", ez utóbbi helyszínen fáklyás virrasztást tartanak.

A megemlékezésre legalább tíz államfőt, valamint Julie Payette kanadai főkormányzót és Jean-Claude Junkert, az Európai Bizottság elnökét is várják.

Az egykori kelet-afrikai belga gyarmaton 1994. április 6-án kezdődött tömegmészárlás száz napja alatt 800 ezer, többségükben a kisebbségi tuszi népcsoporthoz tartozó, valamint mérsékelt hutut öltek meg, miután a hutu kisebbséghez tartozó Juvénal Habyarimana elnök és vetélytársa, Cyprien Ntaryamira repülőgépét lelőtték a főváros felett. A támadás elkövetőit azóta sem nevezték meg.

A merénylet mozgósította a hutu kormánykatonákat és a szövetséges szélsőséges milíciákat, amelyek a tuszi kisebbség kiirtására indított mészárlást megszervezték.

Az áldozatokkal machetével vagy lőfegyverrel végeztek, ha templomokba vagy iskolákba menekültek, az épületeket rájuk robbantották, a nőket kivégzésük előtt megerőszakolták.

Naponta legalább 10 ezer embert gyilkoltak meg. A tuszi kisebbség 70, a ruandai lakosság több mint 10 százaléka halt meg.

A harcok 1994 júliusában értek véget, amikor a Paul Kagame vezette, tuszi lázadó Ruandai Hazafias Front Ugandából benyomult az országba és átvette az országban az ellenőrzést.

 Ellenzéki vezetők diktatúrára való törekvéssel vádolják a kormánypártot, de Kagame az 2017. évi választásokon 96 százalékos részvétellel elért 99 százalékos győzelmére, valamint az erőteljes gazdasági növekedésére és a viszonylagos békére hivatkozva elutasítja a bírálatot - emlékeztetett a Reuters brit hírügynökség.

Emmanuel Macron francia elnök a ruandai népirtás emléknapjává kívánja nyilvánítani április 7-ét - közölte Párizsban a francia elnöki hivatal. Macront is meghívták a Kigaliban tartott megemlékezésre, de maga helyett személyes képviselőjeként Hervé Berville nemzetgyűlési képviselőt, az 1994-ben Franciaországban örökbefogadott tuszi árvát küldte Ruandába.

A francia elnök "szolidaritását" fejezte ki a ruandai néppel és együttérzését tolmácsolta az áldozatoknak és családtagjaiknak" - áll az elnöki hivatal közleményében.

Franciaország szerepe a történtekben - így a Habryarimana elnöknek 1990 és 1994 között nyújtott katonai támogatás mértéke és népirtást kiváltó merénylet körülményei - máig vitatottak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?