RÖVIDEN

Indul a csehországi nyugdíjreform
Prága. Tegnap jóváhagyta a nyugdíjrendszer reformjának első szakaszát a cseh kormány. Ennek értelmében a nyugdíjkorhatár 2030-tól a férfiak és a nők esetében is egységesen 65 évre emelkedik, a kötelező biztosítási idő pedig az eddigi 25-ről 35 évre nő.

Indul a csehországi nyugdíjreform

Prága. Tegnap jóváhagyta a nyugdíjrendszer reformjának első szakaszát a cseh kormány. Ennek értelmében a nyugdíjkorhatár 2030-tól a férfiak és a nők esetében is egységesen 65 évre emelkedik, a kötelező biztosítási idő pedig az eddigi 25-ről 35 évre nő. Ugyanakkor az új rendszerben ebbe az időszakba már nem fogják beszámítani az egyetemi éveket. Az egész szisztémát három szakaszban, 2010-ig tervezik átalakítani. A reformot még a parlamentnek is jóvá kell hagynia, a javaslatot márciusban terjesztik a honatyák elé. A tízmilliós Csehországban jelenleg mintegy 2,7 millió ember jogosult nyugdíjra. Ebből kétmillió öregségi, 700 ezer rokkantsági járadékot kap. (-kes)

Az alkotmánybíróságon a beadvány

Kassa. Tegnap megérkezett az alkotmánybíróságra a 46 koalíciós képviselő által jegyzett beadvány, melyben a speciális bíróság és a speciális ügyészség jogállását kívánják felülvizsgálni. A beadványt készítő csoport vezetője Vladimír Mečiar, a HZDS elnöke. A képviselők szerint mindkét intézmény alkotmányellenes, ellentmond az ENSZ emberi jogi chartájának és az ENSZ korrupcióellenes egyezményének is. A beadványt készítők szerint a speciális bíróság és ügyészség létrehozása ellentétben állt a jogállami alapelvekkel. „A hatalom sem létesíthet törvénnyel akármilyen bíróságot“ – áll a beadványban. A koalíciós képviselők szerint a speciális bíróság a rendkívüli instanciák nyomait viseli magán, s ez ellentétben áll a demokratikus európai jogi szokásokkal. (SITA)

Ismét terítéken a vízumkényszer

Pozsony. Az amerikai vízumkötelezettségről is tárgyal Ján Kubiš négynapos munkalátogatása során az Egyesült Államokban. A szlovák külügyminiszter tegnap utazott Washingtonba, ahol kongresszusi képviselőkkel, az elnökjelöltek stábjainak munkatársaival és – a Szlovákia Barátai (Friends of Slovakia) nonprofit szervezet ösztönzésére – amerikai vállalkozókkal folytat megbeszéléseket. Kubiš tárgyal Koszovóról, Afganisztánról és más nemzetközi problémákról is. (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?