Rövid megbeszélést tartott Londonban a brit kormányfő és az amerikai elnök

Joe Biden Rishi Sunak

Rövid megbeszélést tartott hétfőn Londonban Joe Biden amerikai elnök és Rishi Sunak brit kormányfő.

Bident, akinek repülőgépe, az Air Force One hétfőre virradó éjjel szállt le a londoni Stansted repülőtéren, késő délelőtt fogadta Rishi Sunak a Downing Streeten.

Biden a 40 perces találkozón „sziklaszilárdnak” minősítette Nagy-Britannia és az Egyesült Államok viszonyát, azzal együtt is, hogy a két szövetséges ország között nem sokkal az amerikai elnök londoni érkezése előtt ritkán tapasztalható feszültség alakult ki. Ennek közvetlen előzményeként a Fehér Ház pénteken újabb katonai segélyt jelentett be Ukrajna számára, és a csomagban ezúttal kazettás bombák is szerepelnek.

Az ENSZ 2008-ban betiltotta az ilyen típusú fegyverek használatát, és az erről szóló egyezményhez 123 ország csatlakozott, köztük Nagy-Britannia, az Egyesült Államok, Oroszország és Ukrajna azonban nem.

Az amerikai döntés után Rishi Sunak – jóllehet nyíltan nem bírálta az amerikai kormányt – kijelentette, hogy Nagy-Britannia a kazettás bombák tilalmáról szóló egyezmény aláírójaként „nem szorgalmazza” ezeknek a fegyvereknek a használatát.

A brit kormányfő az amerikai elnökkel tartott rövid hétfői megbeszélésen remek fejleménynek nevezte, hogy „folytatódik a két ország párbeszéde” az együttműködés és a gazdasági biztonság erősítéséről.

Joe Biden és Rishi Sunak az elmúlt öt hónapban ötször találkozott egymással különböző nemzetközi rendezvényeken, de az amerikai elnök hivatali idejének kezdete óta most először tett hivatalos látogatást a Downing Streeten.

Biden és Sunak még a héten újból találkozik, mivel mindketten részt vesznek a kedden kezdődő vilniusi NATO-csúcstalálkozón.

Elutazása előtt Joe Biden hétfő délután felkeresi III. Károly királyt és hitvesét, Kamillát a windsori kastélyban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?