Romániában több mint ezer fertőzöttet diagnosztizáltak egy nap alatt

koronavírus

Romániában meghaladta az ezret az egy nap alatt, illetve a 40 ezret a járvány kezdete óta diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma.

A stratégiai kommunikációs törzs (GCS) szerdai jelentése szerint az utóbbi 24 órában 1030 új fertőzöttet azonosítottak: ez több mint másfélszerese az utóbbi két hét napi átlagának. A járvány – a napi átlagnál 35 százalékkal több – 27 újabb áldozatot követelt. Eddig 2101 koronavírusos beteg vesztette életét, külföldön 122 fertőzött román állampolgár halt meg.

Az utóbbi napon – a 25 ezret megközelítve – rekordot döntött a 24 óra alatt kiértékelt koronavírus-tesztek száma, a járvány kezdete óta végzett teszteké pedig szerdán meghaladta az egymilliót.  

A kedden hatályba lépett karanténtörvény értelmében a GCS-nek most már pontosítania kell, hogy a pozitív tesztek közül hány vonatkozik az újonnan diagnosztizált betegekre, illetve hány korábban beazonosított fertőzött megismételt tesztje lett pozitív. A GCS szerdai jelentése szerint a múlt heti növekvő trendbe beleillő több mint ezer új fertőzöttön kívül további 372 újra megvizsgált fertőzött koronavírus-tesztje bizonyult továbbra is pozitívnak.

A törvény hatályba lépése kapcsán Ludovic Orban kormányfő cáfolta azokat az ellenzéki vádakat, miszerint a karanténtörvény elfogadtatása vagy a nagyobb európai támogatások megkaparintása érdekében Bukarest korábban „felfújta” volna a járványügyi statisztikákban szereplő adatokat.

A GCS jelentésében – július 3. óta először – ismét megjelent a karanténban lévők száma: Romániában most csaknem 550, fertőzöttekkel kapcsolatba került, vagy járvány sújtotta országból érkezett ember várja otthoni vagy hatósági karanténban a betegség lappangási időszakának elteltét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?