Románia is újratárgyalná az Orbán–Nastase paktumot

Bukarest. A státustörvény végrehajtásáról kötött román–magyar egyetértési nyilatkozat újratárgyalását a román fél is kívánatosnak tartja.

Bukarest. A státustörvény végrehajtásáról kötött román–magyar egyetértési nyilatkozat újratárgyalását a román fél is kívánatosnak tartja. Calin Fabian, Románia budapesti nagykövete a Curierul National román lapnak kijelentette: a december végén aláírt Orbán– Nastase megállapodás „ma már bizonyos értelemben idejét múlta“. A nagykövet szerint az egyetértési nyilatkozatra azért volt szükség, mert közeledett a státustörvény hatályba lépésének ideje, s a megállapodásban foglaltak nélkül nem lehetett volna végrehajtani. Hangsúlyozta: a dokumentumban sok vitatható elem van, s feltehetően egy távolabbi jövőben, az új magyar kormány megalakulása után újabb román– magyar tárgyalások lesznek erről a kérdésről. A lap megszólaltatta Medgyessy Pétert, az MSZP miniszterelnök-jelöltjét, aki leszögezte: nem az egyetértési nyilatkozat felfüggesztését, hanem újratárgyalását tartják szükségesnek. „Az elkövetkező hat hónapban tárgyalásokat kezdünk a Natase-kormánnyal a dokumentum módosításáról” – mondta Medgyessy. Hozzátette, hogy a tárgyalási álláspontot egyelőre nem dolgozták ki, jelenleg a kormányalakítással foglalkoznak.

Bár a legutóbbi nyilatkozatok alapján az látszik körvonalazódni, hogy az egyetértési nyilatkozat újratárgyalásában mind a román kormány, mind a kormányalakításra esélyes magyar politikai erők egyetértenek, a Curentul című román lap tegnap a nyilatkozat egyoldalú felmondásának veszélyeivel foglalkozott. Meg nem nevezett román diplomáciai forrásokra hivatkozva úgy fogalmazott: a szocialisták álláspontja kezd keményebbé válni, mint amilyen a Fideszé volt.

Kovács Lászlót, az MSZP elnökét a román közszolgálati rádió tudósítója Magyarország lehetséges külügyminisztereként kérdezte. Kovács szerint az Orbán–Nastase megállapodás újratárgyalása nem fogja rontani a magyar–román kapcsolatokat, sőt ezek a kapcsolatok javulni fognak. Az új magyar kormány annak a magyar–román alapszerződésnek a végrehajtását kívánja folytatni, mely alapszerződést 1996-ban az akkori MSZP-SZDSZ kormánykoalíció kötött Romániával. „Megőrizzük a kedvezménytörvényt és a magyarigazolványt. A Fidesznek azokból a pánikkeltő nyilatkozataiból, hogy ki tudja milyen szörnyűségeket fognak elkövetni a szocialisták, ha kormányra kerülnek, semmi sem igaz. Nem semmisítünk meg semmit, ami jó, és a kedvezménytörvény jó.” Kovács László szerint az Orbán–Nastase paktum viszont nem jó megoldás, mivel a két miniszterelnök egyetértési nyilatkozata felesleges könnyítéseket nyújt a romániai munkaerőnek Magyarországon. „Az egyetértési nyilatkozatot újratárgyaljuk. Ezt a szándékunkat egyébként a dokumentum aláírása után másfél órával jeleztük Adrian Nastasénak, amikor Medgyessy Péterrel együtt találkoztunk a román miniszterelnökkel” – mondta. Az MSZP elnöke külön hangsúlyozta, hogy – a Fidesszel ellentétben – még egy dolgot nem tesznek majd. „Nem fogunk beavatkozni a Romániai Magyar Demokrata Szövetség belügyeibe és nem fogjuk az RMDSZ vezetésével szemben álló személyeket, csoportokat támogatni.”

Budapest: szokatlan eljárás

Budapest/Bukarest. Horváth Gábor magyar külügyi szóvivő tegnap közölte: román részről hivatalosan nem vetették fel a kedvezménytörvénnyel kapcsolatos magyar–román egyetértési nyilatkozat újratárgyalásának igényét. Szokatlannak ítélte, hogy Románia új budapesti nagykövete tett a sajtóban olyan állásfoglalást, amely szerint az egyetértési nyilatkozat újratárgyalása volna a román fél hivatalos szándéka. A román külügyminisztérium tegnap nem kívánta kommentálni új nagykövetének, Calin Fabiannak a nyilatkozatát. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?