Rohani az új iráni elnök

Teherán |

<p>Haszan Rohani, a mérsékeltek és reformpártiak jelöltje lesz Irán következő köztársasági elnöke, miután már az első fordulóban megkapta a szavazatok valamivel több mint a felét, s ezzel nagy meglepetésre fölényesen legyőzte konzervatív vetélytársait. A 64 éves politikus - vallási vezető - megválasztását Muhammad Nadzsar iráni belügyminiszter jelentette be helyi idő szerint szombat éjszaka a televízióban.</p>

    A miniszter szerint Rohani 18,6 millió vokssal az érvényes szavazatok 50,68 százalékát nyerte el, s mivel ezt abszolút többség, nem lesz második választási forduló. A részvételi arány 72,7 százalékos volt. A második helyezett, ultrakonzervatív Mohammed Bakir Kalibáf, Teherán főpolgármestere elismerte vereségét, s egy üzenetben gratulált Rohaninak az eddigi elnök, Mahmúd Ahmadinezsád is.
    Rohani kampányközpontjánál ünneplő tömeg gyűlt össze, amely a politikust és a reformot éltette, s "Ahmadi bye bye" kiáltásokkal a két négyéves mandátum után távozó elnöktől búcsúzott. Városszerte sok autós dudálással fejezte ki örömét.
    A második helyen végző Bakir Kalibáfra 6,07 millióan szavaztak, a harmadik Szaid Dzsalíli nukleáris főtárgyaló lett 3,17 millióval.
    Irán legfőbb vallási és politikai vezetője, Ali Hamenei ajatollah is gratulált Rohaninak a győzelemhez, és azt üzente a Twitteren, "ezen jelöltek bármelyikére is szavaztak a választók, az az Iszlám Köztársaságra leadott szavazat volt, bizalmi szavazás a rendszer mellett".
    Rohani győzelme változásokat jósol a gazdaságban, a külkapcsolatokban, a polgári jogok és a nők jogai területén, de az utolsó szót továbbra is a többségében konzervatív klérus mondja ki, és a legfontosabb döntéseket Hamanei fogja meghozni. Izraelben, amelynek Ahmadinezsád eddigi elnök szenvedélyes ellensége volt, nem várnak változást, és a védelmi miniszter további szankciókat sürgetett Irán ellen annak főként őket fenyegető atomprogramja miatt.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?