Caracas. Támadást intéztek egy rendőrségi helikopterrel a venezuelai legfelsőbb bíróság épülete ellen – közölte Nicolás Maduro szocialista elnök, azt hangoztatva, kormánya meg-döntését célzó összeesküvés-ről van szó.
Robbanás előtt áll Venezuela
Caracas. Támadást intéztek egy rendőrségi helikopterrel a venezuelai legfelsőbb bíróság épülete ellen – közölte Nicolás Maduro szocialista elnök, azt hangoztatva, kormánya meg-döntését célzó összeesküvés-ről van szó. Maduro szerint háború lesz, ha az ellenzék erővel megdönti a kormányt.
Maduro elnök szerint a helikopterről rálőttek a legfelsőbb bíróság épületére, és két gránátot is kilőttek rá, az egyik azonban nem robbant fel. Az incidens akkor történt, amikor Maduro az állami tévé egyenes adásában éppen beszédet intézett az elnöki Miraflores-palota előtt. Az elnök azzal fenyegetőzött, hogy ő és hívei fegyvert fognak, ha szocialista kormányát erővel megdönti a harmadik hónapja tüntető ellenzék. „Ezt a világnak üzenem, és remélem, a világ meghallja a tüntetés, a rombolás és a halál 90 napja után” – fűzte hozzá. Maduro, aki azzal vádolja az Egyesült Államokat, hogy támogatja ellenfeleit és meg akarja kaparintani az ország olajkincsét, beszédében azt jósolta, hogy Venezuela szétverése hatalmas menekülthullámot fog kiváltani, amely mellett eltörpül majd a Földközi-tenger térségében zajló migránsválság, s mindezért Donald Trump amerikai elnök lesz a felelős.
Maduro nyilatkozata után Ernesto Villegas tájékoztatási miniszter azt mondta, a helikoptert a caracasi La Carlota támaszpontról vitték el a szakszolgálatok emberei, és az akciót egy rendőrfelügyelő, Oscar Peres szervezte meg, akit a hatóságok azzal gyanúsítanak, hogy kapcsolatban áll az amerikai Központi Hírszerző Ügynökséggel (CIA), az amerikai nagykövetséggel és Miguel Rodríguez Torres volt belügyminiszterrel, aki részt vett a Hugo Chávez volt államfő elleni 1992-es elvetélt puccskísérletben. Villegas szerint a helikopterből 15 lövést adtak le a belügyminisztérium épületére, amelynek nyílt teraszán ekkor mintegy 80 ember tartózkodott. Ezután a legfelsőbb bíróság felé repült a helikopter, amelyből tüzet nyitottak az épületre, illetve legalább négy, Kolumbiából becsempészett izraeli gyártmányú kézigránátot dobtak le rá. Ernesto Villegas szerint a támadás más kormányok támogatásával történt, és közvetlen kapcsolatba hozható a jobboldali szélsőségesek felforgató tevékenységével.
Az olajban gazdag dél-amerikai országban április eleje óta folyamatosak a kormányellenes tüntetések, s a hatóságokkal vívott összecsapásokban legalább 75 ember meghalt. A venezuelai ellenzék különleges gyűlölettel viseltetik a legfelsőbb bírósággal szemben, miután a testület döntések sorozatát hozta Maduro hatalmának megszilárdítására, s közben megpróbálta minden hatalmától megfosztani az ellenzéki többségű törvényhozást. Az ellenzék a 2018 végén esedékes elnökválasztás előrehozását követeli.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.