Rijád fenntartásokkal ugyan, de támogatja az atomalkut

Dzsidda |

<p>Rijád támogatja a vitatott iráni nukleáris programról létrejött nemzetközi megállapodást, ugyanakkor garanciákat akar arra vonatkozóan, hogy Teherán teljesíti vállalásait - hangsúlyozta szerdán újságírók előtt Ashton Carter amerikai védelmi miniszter Dzsiddában, ahol előzőleg szaúd-arábiai vezetőkkel, köztük a szaúdi királlyal folytatott megbeszélést.</p>

"A király (Szalmán bin Abdel-Azíz) és a miniszter újból megerősítették, hogy támogatják az Irán nukleáris programjáról szóló megállapodást" - szögezte le Carter az őt Ammánba visszaszállító repülőgép fedélzetén újságíróknak. Az amerikai miniszter Szaúd-Arábiát közel-keleti diplomáciai körútja keretében kereste fel, a látogatássorozat célja megnyugtatni az Egyesült Államok azon térségbeli szövetségeseit, akik szkeptikusak az Irán és a hatok (az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország) között múlt kedden létrejött atomalkut illetően. Carter azt mondta, szaúdi tárgyalópartnerei ugyanazokat a fenntartásokat fogalmazták meg a megállapodással kapcsolatban, mint amiket Washington is hangoztat. Szalmán király elsősorban annak a kételyének adott hangot, hogy miként ellenőrizhető hatékonyan az, hogy Teherán maradéktalanul tiszteletben tartja-e az egyezményben foglaltakat. A szaúdi uralkodó szerint emellett aggodalomra ad okot a nemzetközi szankciók visszaállításának mechanizmusa is, ami abban az esetben lépne életbe, ha Irán vét a megállapodás ellen.  Az AFP francia hírügynökségnek egy neve elhallgatását kérve nyilatkozó nyugati diplomata azt mondta: Szaúd-Arábia Izraellel "egy hullámhosszon" van az atomalkut illetően, a szaúdiak is hibának tartják az egyezményt, de "ezt nem mondják olyan hangosan, mint az izraeliek". Carter előzőleg Izraelben és Jordániában járt. A Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel tartott találkozón szintén az atomalku mellett állt ki. Jordániában egy katonai bázist keresett fel, ahol a hat országot tömörítő dzsihádellenes nemzetközi koalíció katonái állomásoznak. Az amerikai tárcavezető szerdán azért tért vissza a közel-keleti országba, hogy annak fővárosában, Ammánban helyi katonai illetékesekkel találkozzon.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?