Remény van arra, hogy "megbicsaklik" az Iszlám Állam stratégiája

<p>Reménykedni lehet abban, hogy egy kicsit &quot;megbicsaklik&quot; az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges szervezet stratégiája egyrészt Törökország fellépése, másrészt az iráni-amerikai közeledés miatt - mondta Szalai Máté, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója szombaton az M1 aktuális csatornán.</p>

A szakértő azzal kapcsolatban beszélt, hogy török harci gépek a péntek hajnali után újabb légicsapásokat mértek éjszaka az Iszlám Állam állásaira Szíria területén. Közben Ankara levélben tájékoztatta az ENSZ-főtitkárt arról, hogy légi hadjáratot indított a dzsihadista szervezet ellen, mert a szíriai kormány nem képes és nem is akar fellépni ellene. Szalai Máté az előzményeket felidézve elmondta: a héten egy öngyilkos merénylő 32 aktivistát ölt meg a Törökország délkeleti részén fekvő Suruc városban, fiatalok humanitárius segítséget akartak nyújtani szíriai kurdoknak, Kobani újjáépítésében akartak segédkezni. A török kormányzat szerint az Iszlám Állam szimpatizánsa követte el a merényletet. A szakértő véleménye szerint ugyanakkor az Iszlám Állam stratégiájába nem illett bele, hogy "Törökországot magára húzza". Azzal összefüggésben, hogy Ankara a légicsapások megkezdése után néhány órával bejelentette, összes légi támaszpontjának használatát lehetővé teszi az IÁ ellen harcoló nemzetközi koalíciónak, és a szélsőséges szervezet ellen Washington irányításával folyó műveletekben a török légierő is részt fog venni az Egyesült Államokkal kötött megállapodás részeként, Szalai Máté megjegyezte: a Washingtonnal kötött megállapodás része lehetett, hogy a két fél Észak-Szíriában létrehozhat "valamilyen repüléstilalmi övezetet".  Ez az övezet nemcsak az Iszlám Állam terjeszkedését, hanem a kurd autonómia létrejöttét is megakadályozná - tette hozzá.  Hírügynökségi jelentések szerint a török gépek nemcsak az IÁ szíriai állásait támadták, hanem csapást mértek a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű kurd lázadószervezet észak-iraki kiképzőtáboraira is.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?