Rajoy nyugalomra int mindenkit, mert két évig még nem lesz változás

Madrid |

<p>Spanyolország szomorúan veszi tudomásul, hogy az Egyesült Királyság az Európai Unióból történő kilépés mellett döntött - mondta Mariano Rajoy ügyvezető miniszterelnök pénteken, rendkívüli sajtótájékoztatón reagálva a népszavazás eredményére.</p>

"Nyugalom, ezt akarom üzenni" - fogalmazott, kifejtve, hogy legkevesebb két évig tart az elszakadási folyamat (Brexit) az EU és az Egyesült Királyság között, amely rendezetten zajlik majd.    A szigetországban élő spanyolokat, a Spanyolországban élő briteket és az érintett gazdasági vállalkozásokat külön is megszólítva Rajoy hangsúlyozta: minden, ami jelenleg érvényes, így marad a következő két évben is, az őket megillető jogok továbbra is hatályosak. Példaként említette a személyek szabad áramlását, a munkavállalást vagy a nyugdíjak folyósítását.    Rajoy kiemelte, hogy a spanyoloknak most a vasárnapi parlamenti választásokra kell koncentrálniuk, arra, hogy megmaradjon az egység az országban.    Beszélt az Európai Unió melletti elkötelezettségéről is. Mint mondta, Spanyolország éppen kijött a gazdasági válságból, újjáépíti a jóléti társadalmat, és feladata, hogy élen járjon az európai egység további fenntartásában. Európa fél évszázad alatt felépítette a békét, a haladást, a fejlődést, a biztonságot és ezt kell a továbbiakban megtartani - jelentette ki.    A kormányfő szerint a spanyol gazdaság elég erős ahhoz, hogy elviselje a "turbulenciát", amit a brit döntés okoz.    José García-Margallo spanyol külügyminiszter több sajtóorgánumnak is nyilatkozva azt mondta: aggodalommal tölti el, hogy a britek nemet mondtak Európára. "Ezzel a választással nagyon messze kerültünk, nincs visszaút" - jegyezte meg.    A kormányfőhöz hasonlóan, ő is arról beszélt, hogy a kilépés nem azonnal történik meg, s van idő "a válás" következményeinek megoldására. Spanyolország és az Egyesült Királyság között kétoldalú megállapodást kell kötni a személyek, a tőke szabad áramlásáról. Erre példaként említette Svédországot és Kanadát.    A miniszter komoly problémának nevezte, hogy a britek kilépésével a fennhatóságuk alá tartozó Gibraltár az unió külső határa lesz. "Gibraltár esetében, ami tulajdonképpen egy gyarmat, ezt a gyarmati állapotot kell megszüntetni" - mondta. A politikus szerint közös brit-spanyol fennhatóság mellett Gibraltár a kilépést követően is megtarthatná hozzáférését a belső uniós piachoz.    "Függetlenül attól, hogy van-e Brexit vagy nincs, úgy véljük, hogy Gibraltár az Spanyolország" - fogalmazott Sáenz de Santamaría spanyol ügyvezető miniszterelnök-helyettes a közszolgálati rádió reggeli műsorában, és megerősítette, hogy Spanyolország kezdeményezni fogja Gibraltár közös brit-spanyol fennhatóságát.    Az ügyvezető spanyol kormány pénteki ülésén is foglalkozik a Brexit következményeivel. A kabinet utoljára ülésezik a vasárnapi parlamenti választások előtt.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?