Radikális iszlamisták férkőznének a menedékkérőkhöz Németországban

Berlin |

<p><span style="font-size: 12px;">Az iszlamizmus legerősebb németországi radikális irányzata, a szalafizmus hívei megpróbálnak a muzulmán vallású menedékkérők bizalmába férkőzni az irányzat fellegváraként számon tartott Észak-Rajna-Vesztfáliában - mondta a szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) tartományi szervezetének vezetője csütörtökön az N24 hírtelevíziónak.</span></p>

 Burkhard Freier elmondta, hogy a szalafisták segítséget kínálnak a menedékkérőknek, elrejtve valódi szándékukat, a kiszemelt emberek "beszervezését" és radikalizálását. A belső elhárításért felelős BfV tartományi szervezete több ilyen esetet tapasztalt az utóbbi időszakban.     Klaus Spenlen, a düsseldorfi Heinrich Heine egyetem társadalomtudományi intézetének szakértője veszélyesnek nevezte, hogy a menedékkérők, menekültek körében iszlamista propagandát terjesztenek.      A Németországba megérkező menekültek jellemzően "lelkileg instabil" állapotban vannak és "újra kell rendezniük önazonosságukat". Ebben a folyamatban "természetesen minden a segítségükre lehet, ami ismerős a számukra, a leginkább ismerős pedig éppen a vallás" - mondta Klaus Spenlen.      Ugyanakkor mindenki segíthet abban, hogy a szalafisták törekvése ne vezessen eredményre, hiszen minél inkább befogadják a menekülteket, annál kevésbé valószínű, hogy a radikális iszlamisták befolyása alá kerülnek - mondta az iszlám és a társadalmi integráció összefüggéseivel foglalkozó kutató az N24-nek.     Michael Lüders, az egyik legtekintélyesebb német Közel-Kelet-szakértő a hírtelevíziónak azt mondta, hogy túlbecsülik az iszlamista radikalizálódás veszélyét. Természetesen igyekeznek majd szalafisták híveket toborozni a menekültek körében, de a Közel-Keletről Németországba éppen olyan emberek érkeznek tömegesen, akik az Iszlám Állam dzsihadista szervezet terrorja elől menekülnek. "Miért hagynák magukat beszervezni éppen olyan emberek által, akik vissza akarják küldeni őket, hogy harcoljanak az Iszlám Államért?" - vetette fel Miachael Lüders.     A szakértő szerint inkább "absztrakt" veszélyről van szó, és ugyan előfordulhat, hogy az önazonosságuk újjáépítésén dolgozó, traumatizált menekültek a szalafisták közé kerülnek, de a menekültáradattal járó gondok, problémák tömegéhez képest ez "alárendelt" jelentőségű probléma.     A német külső elhárítás, a szövetségi hírszerző szolgálat (BND) szerint pillanatnyilag az sem tűnik kiemelkedő fontosságú veszélyforrásnak, hogy a menedékkérők között terrorcselekmények elkövetésével megbízott iszlamisták jutnak el Németországba.     Gerhard Schindler, a BND elnöke a napokban egy interjúban nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy terroristák felhasználják-e a menekültáradatot arra, hogy bejussanak Európába, és rámutatott, hogy a terroristák egyáltalán nem szorulnak rá ilyesmire.     A nemzetbiztonsági szolgálat vezetője a Bild am Sonntag című lapban megjelent interjúban azt mondta: "jelenleg nem rendelkezünk arra utaló konkrétumokkal, hogy terroristák lennének a menekültek között". Ugyanakkor nem lehet kizárni, hogy "terroristák felhasználják az embercsempész hálózatokat". Azonban elég kevéssé valószínű, hogy terroristák vállalják az Európába vezető, gyakran életveszélyes út kockázatait, hiszen "lopott vagy hamisított papírokkal és egy repülőjeggyel" sokkal könnyebben bejuthatnak a kontinensre - hívta fel a figyelmet Gerhard Schindler.     Komolyabb veszélyt inkább azok az emberek jelentenek, akik Németországban radikalizálódtak, majd távoztak a Közel-Keletre, csatlakoztak valamely iszlamista terrorszervezethez és végül visszatérnek Németországba - tette hozzá a BND elnöke.      Hangsúlyozta: "szemmel tartjuk, hogy ki távozik Németországból a Közel-Keletre, figyeljük a kommunikációjukat és igyekszünk bíróság előtt felhasználható bizonyítékokat gyűjteni" ellenük.      A hatóságok legutóbbi, július végén megjelent becslése szerint nagyjából 720 lehet a Németországból a Közel-Keletre távozott úgynevezett terrorturisták száma. Többségük 30 évesnél fiatalabb férfi. A nők aránya 20 százalék lehet. Egyharmaduk már visszatért Németországba, nagyjából százan pedig meghaltak a szíriai polgárháborúban vagy az iraki felkelésben.     A szalafizmus a világi államot elutasító, az iszlám jog - a saría - alapján működő állam kiépítésére törekvő irányzat. Híveinek száma a legutóbbi, júniusi becslések szerint 7500 lehet. A terrorturisták jelentős része a szalafista szubkultúrából származik. A szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) szerint nagyjából 140-en lehet az akár erőszakos cselekmények elkövetésére is hajlandó radikális iszlamisták száma.     Németországban nagyjából 4 millió muzulmán vallású ember él, ez a lakosság 5 százaléka.     A menekültválság miatt a terrorizmustól való félelem mellett gyakran megjelenik az aggodalom Európa állítólagos iszlamizálódásától. Ezzel kapcsolatban Angela Merkel kancellár a Die Welt című lap csütörtöki számának beszámolója szerint előző heti svájci látogatásán egy pódiumbeszélgetésen arra a kérdésre, hogy miként lehetne megvédeni az európai kultúrát az iszlámtól, azt mondta, hogy a félelem mindig rossz tanácsadó, az pedig a lakosság összetételére tekintettel nem vitás, hogy a muzulmán vallás hozzátartozik Németországhoz.     Kifejtette: nem az iszlámtól kell félni, hanem a kereszténységet kellene jobban megélni. Németországban a lakosság 61 százaléka keresztény - mutatott rá, megjegyezve: ha már ez a helyzet, "akkor kérem szépen menjünk már el néha egy istentiszteletre, és tanulmányozzuk a Bibliát". 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?