Putyin Pekingben

Peking |

<p>Pekingben tárgyal kedden Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök, aki hétfőn kezdett háromnapos hivatalos látogatást a szomszédos Kínában.</p>

Oroszország erős embere megbeszéléseket folytat Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai elnökkel, szerdán pedig Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kormányfővel és Vu Pang-kuo (Wu Bangguo) parlamenti elnökkel.
    Putyin első alkalommal tesz látogatást az Oroszország volt riválisából stratégiai partnerré előlépett Kínában azóta, hogy tavaly májusban - elnöki mandátumának lejárta után - miniszterelnökké nevezték ki. Útjának célja, hogy megpróbálja tovább erősíteni a politikai, katonai és energetikai szálakat a két ország között. Emellett részt vesz a Sanghaji Együttműködési Szervezet miniszterelnöki értekezletén, amelyet szerdán tartanak Pekingben.
    Mintegy száz üzletemberből álló delegáció kísérte el az orosz kormányfőt Kínába. A várakozások szerint több mint húsz kétoldalú megállapodást írnak alá 5,5 milliárd dollár értékben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?