Putyin és Trump nem tárgyalt, de sokat beszélnek egymásról

Danang |

<div>Oroszország kész baráti viszonyt ápolni az Egyesült Államokkal, de rendezni kell a stratégiai támadófegyverek csökkentéséről szóló egyezményeket &ndash; jelentette ki Vlagyimir Putyin Vietnamban.</div>

Az orosz elnök az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) tagországainak csúcstalálkozója után tartott sajtótájékoztatót.  Az APEC-csúcs előtt olyan találgatások láttak napvilágot, hogy Putyin és Donald Trump tárgyalóasztalhoz ül, de erre nem került sor, csak röviden szót váltottak egymással. Putyin protokollbeli nehézségekkel és programjuk összeegyeztethetetlenségével indokolta, hogy nem tárgyalhatott Trumppal, de mint mondta, „ez nem borzasztó dolog”.  Putyin és Trump szombaton a csúcstalálkozó helyszínén a szíriai válságnak szentelt nyilatkozatot, amelyben úgy foglaltak állást, hogy a konfliktusnak nincs katonai megoldása. Megerősítették a Szíria szuverenitása, egysége, területi épsége és világi jellege iránti elkötelezettséget, felszólították a szíriai konfliktusban érintetteket, hogy vegyenek részt a válság rendezését szolgáló genfi politikai folyamatban. Megállapodtak abban, hogy az amerikai és az orosz haderő biztonsága, illetve az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen harcoló partnerek közötti veszélyes incidensek elkerülése végett támogatják a már működő katonai kommunikációs csatornák használatát, egészen a terrorszervezet végleges szétzúzásáig.  Putyin nyilvánvalónak nevezte, hogy lassan véget ér a szíriai terrorista gócpontok felszámolása, és most az a legfontosabb, hogy megteremtsék a politikai folyamat kezdetének feltételeit. Távozva az APEC-csúcsról Donald Trump az mondta az elnöki repülőgépen, hogy a szíriai nyilatkozatról nagyon gyorsan megállapodtak. Úgy fogalmazott, hogy a dokumentum rengeteg életet fog megmenteni.    Az orosz elnök a szólásszabadság elleni támadásnak nevezte az orosz média elleni amerikai hatósági intézkedéseket, és megfelelő válaszlépéseket ígért. Badarságnak nevezte a sajtóhíreket rokonai állítólagos kapcsolatáról az amerikai kormányzattal. A folytatódó amerikai belpolitikai csatározások számlájára írta a híreket Trump egykori kampányfőnöke, Paul Manafort oroszországi kapcsolatairól. Újságírók arról is kérdezték Putyint, hogy megtapasztalta-e Trump legendás intenzív kézfogását (amivel sokat foglalkozott a nap folyamán a moszkvai média). Putyin azt mondta, hogy kevéssé ismeri az amerikai elnököt és szokásait, de a legmesszebbmenőkig korrekten és jóindulatúan viselkedett. Szerinte az amerikai elnök jól nevelt és kellemes az érintkezésben és a közös munkában.  Újságírók arról kérdezték Donald Trumpot az Air Force One fedélzetén a vietnami fővárosba, Hanoiba tartva, hogy szóba került-e az állítólagos orosz beavatkozás ügye az amerikai elnökválasztási kampányba. „Putyin azt mondta, hogy nem avatkozott be” – válaszolta Trump, s hozzátette: hisz abban, hogy ha Putyin mond valamit, akkor azt úgy is gondolja. Az amerikai elnök szerint nagyon fontos jó kapcsolatokat ápolni Oroszországgal, például Moszkva segíthet megoldást találni az észak-koreai problémára. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?