Putyin: az új nukleáris fegyverrendszerek a következő években hadrendbe állnak

Putyin
Moszkva |

Az orosz hadsereg a következő néhány évben megkapja az új nukleáris fegyverrendszereket, amelyek jóval korszerűbbek külföldi megfelelőiknél - jelentette be pénteken Vlagyimir Putyin orosz elnök Szocsiban.

Mint mondta, az Avantgard kódnevű, új elveken alapuló hadfelszereléssel ellátott, manőverező robotrepülőgép-blokkot indító hadászati rakétarendszert jövőre kezdik kiszállítani, a Szarmat típusú új, több robbanótöltet szállítására alkalmas interkontinentális ballisztikus nehézrakétákat pedig 2020-ban állítják hadrendbe.

"Továbbra is zajlanak a próbák az ígéretes rendszerekkel, amelyek a közeljövőben stratégiai erőink állományát növelik majd. Mindenekelőtt a Szarmatra és az Avantgardra gondolok, amelyek 2020-ban, illetve 2019-ben jutnak el a hadsereghez, valamint más fegyverrendszerekre a korábban meghatározott ütemtervek szerint" - idézte Putyint a Ria Novosztyi orosz hírügynökség.

Az orosz elnök hangsúlyozta, hogy más, új fejlesztésű fegyverrendszerek közül egyeseknek a gyártása és kiszállítása már elkezdődött.

Putyin példaként a május 9-i Győzelmi Napi díszszemlén - egy MiG-31-es típusú harci repülőgépre felfüggesztve - bemutatott Kinzsal (Tőr) névre elkeresztelt, légi indítású, több mint 2 ezer kilométeres hatótávolságú, hiperszonikus (10+ Mach sebességgel haladó) rakétát és a Pereszvet nevű lézerfegyverrendszert hozta fel. Az orosz államfő szerint most folyik ezeknek a fegyverrendszereknek a kipróbálása, és nagy erőkkel zajlik taktikai alkalmazásuk kidolgozása is.

A szóban forgó fegyverfejlesztésekről március 1-jei évértékelő beszédében számolt be Vlagyimir Putyin. Azt állította, hogy az új fegyverrendszerek nem sértik a meglévő fegyverzetkorlátozási egyezményeket, és az új eszközök jellemzőit Moszkva a szerződések értelmében meg fogja osztani a Nyugattal.

Az orosz elnök akkor egyebek között egy nukleáris meghajtású, "korlátlan hatótávolságú" manőverező repülőgép, egy nagysebességű, nukleáris robbanótöltet hordozására alkalmas víz alatti drón, a Kinzsal rakéta, a Szarmat interkontinentális ballisztikus nehézrakéta, lézerfegyverek és az Avantgard rakétarendszer kifejlesztéséről tett bejelentést. 

Az irányítható, új kompozit anyagok felhasználásával megépített Avantgard nevű blokk Putyin szerint a sűrű légrétegekben 1600-2000 fokos "tűzgolyóvá" felhevülve, a hangsebesség több mint hússzorosával, meteoritként halad a célja felé, "gyakorlatilag a plazmaképződés körülményei között".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?