Putyin: a kétoldalú viszonyban sok függ Trump politikai akaratától

Vlagyimir Putyin
Moszkva |

Korlátozza Donald Trump cselekvési lehetőségét a Washington és Moszkva közötti kapcsolatok építésében az amerikai politikai rendszer, ám sok függ az Egyesült Államok elnökének politikai akaratától - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az NTV televíziónak ad ott nyilatkozatában.

"Azt látjuk, ez a rendszer olyan, hogy sok mindent nem lehet megtenni, amit Trump megtenne. Természetesen igaz, hogy sok minden a politikai akarattól függ" - mondta Putyin.

Úgy vélekedett, hogy mind Oroszország, mind az Egyesült Államok érdekelt a párbeszédben és a konszenzuskeresésben, valamint hogy a célok erőszakos úton való elérésére való törekvés nem vezet sikerre. Kifejezte készségét a kapcsolatok fejlesztésére, amint az amerikai fél is készen áll majd erre. 

"Hadd döntsék el ők maguk, hogy szükségük van-e a kapcsolatok építésére Oroszországgal, vagy sem. Ezért ha szükségük van a párbeszédre, akkor mi készen állunk. Ha nincs rá szükségük, akkor megvárjuk, amíg érettek lesznek erre" - fogalmazott az elnök.

Putyin csütörtökön, a lakosság kérdéseire élő adásban válaszolva kijelentette, hogy kész találkozni Trumppal a G20-csoport június 28-án és 29-én megtartandó oszakai csúcstalálkozója alkalmából, ha ő is így kívánja. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy az amerikai elnökválasztási kampány során további problémák keletkezhetnek a kétoldalú kapcsotokban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?