Porosenko fontolgatja a tűzszünet felmondását

Kijev |

<p>Az ukrán katonai helikopter keddi lelövése miatt Petro Porosenko elnök bejelentette, hogy fontolgatja az általa meghirdetett tűzszünet idő előtti felmondását.</p>

A kelet-ukrajnai szakadár lázadók Szlovjanszk közelében lelőtték a hadsereg egyik teherszállító helikopterét. A gépen tartózkodó kilenc ember feltehetőleg életét vesztette. "Az államfő nem zárja ki, hogy lejárata előtt felmondja a tűzszünetet, mert a külföldről irányított lázadók folyamatosan megsértik azt" - olvasható a kiadott közleményben. 

A helikoptert nem sokkal azután lőtték le, hogy a Moszkva-párti lázadók egy része bejelentette: elfogadják a Porosenko által június 27-ig meghirdetett tűzszünetet. Az elnök a biztonsági kabinetjének tagjaival tartott tanácskozáson elmondta, hogy "béketervének" pénteki bejelentése óta a lázadók 35-ször nyitottak tüzet a hadsereg katonáira. Ezért utasítást adott, hogy ha kormánykatonákra tüzet nyitnak, akkor "habozás nélkül" lőjenek vissza. 

Porosenko pénteken arra utasította a hadsereget, hogy a tűzszünet időtartama alatt csak abban az esetben nyissanak tüzet, ha lőnek rájuk. A keddi közlemény szerint az elnök reméli, hogy konferenciabeszélgetést tud folytatni telefonon Vlagyimir Putyin orosz és Francois Hollande francia elnökkel, valamint Angela Merkel német kancellárral. Azt várja ettől, hogy Oroszország "gyakorlati lépéseket tesz a zsoldosok leszerelésére és Ukrajnából való visszahívására, valamint egy megbízható rendszer létrehozására" a két ország határán.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?