Politikusok nyilatkozatai a terrortámadások évfordulóján

<p>Az Egyesült Államok "elindította az al-Kaidát a vereséghez vezető úton", és a 2001. szeptember 11-i merényletek elkövetői nem tudtak éket verni az Egyesült Államok és a világ többi része közé - írja Barack Obama amerikai elnök a terrortámadások tizedik évfordulója alkalmából a nemzetközi sajtó több jelentős napilapjában, köztük a Le Figaro című francia, illetve a Die Welt című német újságban pénteken megjelenő cikkében.</p>

Az írást Magyarországon a Metropol című lap közölte.

Emlékeztet arra, hogy leleplezték az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat összeesküvéseit, végeztek vezérével, Oszama bin Ladennel és tagjainak jelentős részével. "Ugyanakkor szerte a Közel-Keleten és Észak-Afrikában a népek bebizonyították, hogy az igazságosság és a méltóság felé a legbiztonságosabb út az erőszakot elvető erkölcsi erőn keresztül vezet, amely nemet mond a terrorizmusra és a vak erőszakra. Nyilvánvaló, hogy az erőszakos szélsőségesek elszigetelődnek, és a jövő azoké, akik építeni akarnak, nem pedig rombolni" - mutat rá Obama.

Hangsúlyozza, hogy az Egyesült Államok nem vált magányos farkassá, tíz évvel az Amerika-ellenes merényletek után barátaival és partnereivel együtt emlékezik meg mindazokról, akik életüket adták a terrorizmus elleni küzdelem sikeréért. "Rájuk emlékezve újra megerősítjük a partnerség és a kölcsönös tisztelet szellemét, amire szükségünk van egy olyan világ felépítéséhez, amelyben mindenki méltóságban, szabadságban és békében él" - fogalmaz az amerikai elnök.

Az Egyesült Államok nem engedheti meg magának, hogy féljen a terrorizmustól, feláldozza értékeit, vagy visszavonuljon a nemzetközi színtérről - egyebek között ezt hangsúlyozza az amerikai külügyminiszter abban a beszédben, amelyet pénteken mond New Yorkban, s melynek részleteit már előre kiszivárogtatták.

Hillary Clinton a John Jay kriminalisztikai főiskolán elhangzó beszédében emlékeztet: 2001. szeptember 11. előtt Amerika nem reagált elég gyorsan az új és eltérő jellegű fenyegetésekre. Nem szabad ismét ugyanebbe a hibába esnünk... Bár jelentősen meggyengítettük az al-Kaida csúcsszintű afganisztáni és pakisztáni vezetőségét, nem feledhetjük el, hogy a szervezet ma is képes regionális és nemzetközi támadásokra - fogalmaz Hillary Clinton.

"2001. szeptember 11-én minden francia úgy érezte, hogy őt érte csapás... Tíz évvel később Oszama bin Laden halott, az al-Kaidát lefejezték, Afganisztán már nem az a menedék, ahol a terroristák büntetlenül tervezhették világszerte végrehajtott támadásaikat" - fogalmazott a francia államfő pénteken a párizsi amerikai nagykövetségen tartott megemlékezés után újságírók előtt. Nicolas Sarkozy elmondta, hogy máig őrzi azt a kis acéldarabot, amely a New York-i Világkereskedelmi Központ összeomlott ikertornyaiból származik, s amelyet a támadás áldozatainak egyik szervezetétől kapott.

Még nemzedéknyi ideig eltarthat a fanatizált szélsőségesek elleni küzdelem - írta a terrortámadások tizedik évfordulója alkalmából Tony Blair. A volt brit miniszterelnök a Daily Mirror című baloldali brit tömeglap pénteki számában közölt cikkében azt írta, hogy a szeptember 11-ei merényletsorozat elkövetői akkor sem haboztak volna, ha háromezer helyett 300 ezer embert mészárolhattak volna le.

Blair szerint a nemzetközi közösség elért ugyan sikereket a támadások kitervelőivel szemben, ám továbbra is él a cselekedeteiket vezérlő szélsőséges ideológia. "Nem szűnt meg az életformánk, az általunk vallott tisztes értékek, a békénk és jólétünk elleni fenyegetés" - fogalmazott a brit politikus.
A német kancellár szerint tíz évvel az Egyesült Államok ellen elkövetett merényletek után a Nyugat még mindig nem rendelkezik meggyőző terrorellenes stratégiával. Az évforduló előestéjén az RTL televíziónak nyilatkozva Angela Merkel úgy vélte, hogy a terrorizmus elleni harcban még hosszú út áll a nemzetközi közösség előtt. A terrorizmus fenyegetését állandó veszélynek nevezte, és leszögezte: a Nyugatnak még meg kell tanulnia, miként szálljon szembe meggyőzően ezzel a veszéllyel.

A belügyi EU-biztos szégyennek nevezte, hogy az Egyesült Államok még mindig nem zárta be azt a börtönt, amelyet a kubai területen található guantánamói amerikai támaszponton belül hoztak létre terrorizmussal gyanúsított elfogott személyek őrzésére. Cecilia Malmström újságíróknak kijelentette: szégyenletes dolog, hogy a börtön még most is üzemel, és az ott őrzöttek mindmáig nem állhattak bíró elé. Az európaiak ezt minden adódó alkalommal szóvá is teszik az amerikaiaknak.

Barack Obama elnök 2009 januárjában elrendelte a börtön bezárását, de a washingtoni kongresszus azóta is akadályozza az elnöki rendelet végrehajtását, mivel nem hajlandó megszavazni a Guantánamón őrzöttek máshová szállításának költségeit.

Az arab országokban kirobbant felkelések jelentik "a legerőteljesebb választ" a 2001. szeptember 11-én végrehajtott támadások mögött meghúzódó fanatizmusra - állapították meg az EU vezetői. "A Tuniszban, Kairóban, Bengáziban és szerte az arab világban az utcákra vonulók erőteljesen jelezték, hogy szabadságot és demokráciát akarnak" - fogalmazott Herman Van Rompuy EU-elnök és Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke közös közleményében.

"Ez a legerőteljesebb válasz a szeptember 11-ei bűncselekmények mögötti értelmetlen gyűlöletre és vak fanatizmusra" - mutattak rá az európai politikusok, leszögezve, hogy Európa "barátaival és szövetségeseivel vállvetve vesz részt a terrorista hálózatok és gazdasági alapjuk elleni globális küzdelemben".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?