Pokolgépes támadást hajtottak végre Irakban, az Iszlám Állam egykori erősségében

A házában robbantotta volna fel a képviselőt az Iszlám Állam

Legalább két ember meghalt, tizenegyen pedig megsebesültek, amikor gépkocsiba rejtett pokolgép robbant az észak-iraki Tell-Áfárban, az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet korábbi erősségében, a nemrégiben megnyitott zsúfolt piacon.   

Ez volt az első merénylet, amióta az iraki erők 2017 augusztusában visszafoglalták a város az IÁ-tól.

A Moszultól mintegy 80 kilométerre fekvő Tell-Áfárban, illetve a településhez tartozó 47 faluban szunniták, síita türkmének, kurdok és más nemzetiségűek is laknak.

A városban számos erőszakcselekmény történt az iszlám két különböző ágához tartozó szunniták és síiták között Irak 2003-as amerikai inváziója után, és innen származott az IÁ több magas rangú parancsnoka is.

 A mintegy 200 ezer lakosú város a dzsihadisták ellenőrzése alá került 2014-ben, amikor az IÁ jelentős területeket rohant le Irakban és Szíriában.

Tell-Áfár 2017-ben került az amerikaiak vezette szövetség támogatta iraki biztonsági erők kezére, ez volt az utolsó terület, amelyet északon visszafoglaltak, amikor a harcok a szíriai határ felé húzódtak. A városban azóta is jelentős létszámú biztonsági erő állomásozik, és többnyire nyugodt volt a helyzet. 
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?