Phenjan ismét ballisztikus rakétát lőtt a tengerbe

ballisztikus rakéta

Észak-Korea szombat reggel újabb rakétakísérletet hajtott végre, a japán védelmi minisztérium és parti őrség jelentései szerint a ballisztikus rakéta a Japán-(Keleti)-tengerbe csapódott.

A két rakéta 50 kilométeres magasságban szállt, az egyik 350, a másik 400 kilométeres távolságot tett meg. A Japán NHK állami televízió tudósítása szerint a rakéták a szigetország kizárólagos gazdasági övezetén kívül zuhantak a tengerbe.

Az amerikai katonaság nyilatkozatban közölte, hogy észlelték a kilőtt rakétákat, azok ugyanakkor „nem jelentenek közvetlen veszélyt amerikai személyzetre, területre vagy az Egyesült Államok szövetségeseire”

„Az Egyesült Államok elköteleződése a Koreai Köztársaság és Japán védelme iránt továbbra is megingathatatlan” – írják.

A Koreai-félsziget keleti partjánál pénteken kezdődött el Dél-Korea, az Egyesült Államok és Japán közös tengeri hadgyakorlata.

A héten ez immáron Phenjan harmadik rakétatesztelése: Észak-Korea szerdán és csütörtökön is ballisztikus rakétát lőtt ki – utóbbit azután, hogy Kamala Harris amerikai alelnök szerdán befejezte térségbeli látogatását. Harris élesen bírálta Phenjan diktatúráját, törvénytelen fegyverkezési programját, és hangoztatta, hogy ezekkel Phenjan veszélyezteti a térségben a békét és a stabilitást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?