Phenjan: az Egyesült Államok ellenségeskedésre törekszik

Kim Dzsong Un

Joe Biden amerikai elnök és kormánytagjainak nyilatkozatai arra utalnak, hogy az Egyesült Államok ellenségeskedésre törekszik Észak-Koreával szemben, amire Phenjan megfelelő választ fog adni - tudatta  a kommunista ország külügyminisztériuma vasárnap.

A Fehér Ház pénteken jelentette be, hogy végzett észak-koreai politikájának felülvizsgálatával. A KCNA észak-koreai állami hírügynökségben megjelent közlemények szerint pedig Washington "megsértette az ország legfőbb vezetésének méltóságát" azzal, hogy bírálta az emberi jogok helyzetét Észak-Koreában. Phenjan ezt provokációnak tekinti, amely szerinte arra utal, hogy az Egyesült Államok leszámolásra készül.

Kim Dzsong Kun, a phenjani külügyminisztérium amerikai ügyekért felelős igazgatója közleményében arra reagált, hogy Biden kongresszusi beszédében fenyegetésnek nevezte Észak-Korea és Irán atomprogramját, amelyeket "diplomácia és szilárd elrettentés útján" kell rendezni. Kim szerint nem logikus és Phenjan jogainak korlátozása, ha az amerikai elnök fenyegetésnek nevezi Észak-Korea védekező elrettentő képességét. Kim szerint ez tűrhetetlen és óriási baklövés.

"Az elnök nyilatkozata világossá teszi, hogy fenn akarja tartani az Észak-Koreával szemben alkalmazott ellenségeskedést, ahogyan azt az Egyesült Államok több mint 50 éve teszi" - foglalt állást Kim Dzsong Kun.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?