Megszavazták a hongkongi választási törvény módosítását

Hongkong k

A kínai Országos Népi Gyűlés Állandó Bizottsága kedden egyhangúlag megszavazta a hongkongi választási törvény módosításáról szóló tervezetet, amely alapján a hongkongi törvényhozói tanács a város lakói által megválasztott tagjainak száma jelentősen csökken – jelentette internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.

A kedden elfogadott tervezet alapján a hongkongi kormányzót kijelölő választási bizottság 40 tagot delegálhat majd a hongkongi törvényhozói tanácsba, amelynek létszámát 70-ről 90-re bővítik. A zömében Peking-barát tagokból álló választási bizottságot pedig 300 fővel növelik egy újabb, a „nemzeti szervezeteket” tömörítő szektor hozzáadásával, amivel a bizottság tagjainak száma 1500-ra emelkedik.

A pekingi központi kormányzat korábban azzal indokolta a módosítás szükségességét, hogy a Hongkongban 2019-ben kibontakozott, kormányellenes tüntetéshullám után biztosítsák, hogy a várost „hazafiak” irányítsák. A „hazafit” kínai illetékesek a Kínai Kommunista Párt iránt elkötelezett, Peking Hongkong feletti fennhatóságát elismerő emberként definiálják. Egyes megfigyelők szerint a reformokat követően félő, hogy az ellenzéki jelöltek nem kapnak esélyt arra, hogy induljanak a választásokon.

A tervezetet több más ország kritizálta amiatt, mert szerintük az a központi kormányzat által elfogadott irányelvekkel ellentétes nézetek elfojtását célozza. Az Európai Unió a tervezet előterjesztéséről szóló, március 5-én tett pekingi bejelentésre reagálva úgy foglalt állást, hogy a reformok elfogadásának messzemenő negatív következményei lehetnek a demokratikus elvek érvényesülésére és a demokratikusan megválasztott képviselőkre nézve, továbbá ellentétes lenne a Hongkongot érintő korábbi választási reformokkal, és szembe menne az alaptörvényben foglalt általános választójog bevezetésére vonatkozó kötelezettségvállalásokkal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?