Parlamenti bizottság alakult Bolíviában a terrorista ügy kivizsgálására

La Paz |

<p>Parlamenti bizottság alakult Bolíviában kedden a feltételezett terrorista csoport ügyének kivizsgálására - jelentették be La Pazban kormánypárti és ellenzéki képviselők, miközben a bevándorlási hivatal egy olyan hírt adott ki, hogy Rózsa Flores Eduardo illegálisan lépett be az országba.</p>

Az öt kormánypárti és három ellenzéki képviselőből álló bizottság az állambiztonsági erők múlt csütörtöki fellépését vizsgálja ki, amelyben életét vesztette három állítólagos terrorista: a magyar állampolgársággal is rendelkező Rózsa Flores, a román állampolgár Magyarosi Árpád és az ír Michael Martin Dwyer.

A bolíviai sajtó keddi közlése szerint a bevándorlási hivatal Santa Cruz-i kerületi igazgatója kijelentette, hogy Rózsa "illegális formában" lépett be az országba Brazília felől, Puerto Suáreznél. Erről egyelőre nem tudni pontosabbat. A hatóságok korábbi közlése szerint Rózsa Flores saját nevére szóló, és más személyi dokumentumokkal is rendelkezett.

Dionisio Rivas igazgató elmondta, hogy az ügyészség felkérésére keresik az elhunytak és az elfogottak határátlépésének a nyomát, de a másik négy személyről (azaz Rózsán kívül az ügy másik négy érintettjéről) nem találtak adatot az informatikai rendszerben. Nem zárta ki, hogy hamis igazolványokat használtak.

A nyomozást vezető Marcelo Sosa ügyész nem tud a feltételezetett terroristák állítólagos tömeggyilkossági terveiről. "Nem ismerem ezt a témát" - jelentette ki, hozzátéve, hogy még csak a vizsgálatok elején tartanak. Azt sem tudta megerősíteni, hogy a felszámolt csoport mögött bizonyos Santa Cruz-i üzleti körök állnának, mint azt Álvaro García Linera alelnök vasárnap állította. "Ha az alelnök ezt mondta, biztos azért tette, mert van róla valami titkosszolgálati információja, de én erről nem tudok" - jelentette ki.

román külügyminisztérium konzuli ügyekkel foglalkozó főosztálya kapcsolatban áll a Bolíviában meggyilkolt Magyarosi Árpád Magyarországon élő családtagjaival, és keresi a lehetőséget a holttest hazaszállítására - olvasható a román külügyminisztérium közleményében.

A Hotnews hírügynökség által ismertetett dokumentumban nem szerepel az áldozat neve, csak annyi olvasható: a román külügyi tárca megkapta a hivatalos megerősítést arról, hogy a múlt héten végrehajtott művelet során megölt egyik személy román állampolgárságú.

Románia limai nagykövetsége (amely Bolíviával is foglalkozik) április 18-án már felvilágosítást kért a bolíviai hatóságoktól az esemény körülményeiről. Eddig azonban még nem érkezett hivatalos válasz a bolíviai hatóságoktól - áll a közleményről szóló hírben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?