<p>Az amerikai külügyminisztérium pályázatot hirdetett vidéki magyar sajtóorgánumok számára az objektív média támogatására Magyarországon. </p>
Pályázatot hirdetett az amerikai külügyminisztérium az objektív magyar média támogatására
A november 7-i dátumozású, de a külügyminisztérium honlapján november 9-én megjelent kiírás szerint az érdeklődőknek minimum 500 ezer és maximum 700 ezer dollárt lehet megpályázniuk.
A pályázatot a minisztérium demokráciával, emberi jogokkal és munkaügyekkel foglalkozó hivatala (DRL) hirdette meg, azzal a céllal, hogy "támogassa a Magyarország fővárosán kívül tevékenykedő médiumokat tényközlő riportok elkészítésében és (rádiók esetében) hallgatottságuk növelésében". A kiírás említést tesz a médiumok gazdasági fenntarthatóságának elősegítéséről is. A pályázóknak olyan tervezetet kell benyújtaniuk, amelynek révén "szélesedne a magyar állampolgárok hozzáférése az objektív információkhoz hazai és globális témákban".
Pályázhatnak Budapesten kívüli nyomtatott sajtótermékeket előállítók, multimédiás és online tartalomszolgáltatók, rádiók. Pályamunkáikban célul kell kitűzniük a helyi hagyományos és online média minőségének javítását és a publikum szélesebb körű hozzáférését megbízható és nem félrevezető információkhoz.
Ugyanakkor lehet pályázni újságíróképzésre, a médiumok műszaki és pénzügyi támogatására is.
A pályázati kiírás szerint a benyújtott pályaműveknek tartalmazniuk kell azt a célkitűzést is, hogy munkájuk "demokratikus reformokhoz" vezessen. A minisztérium "új és kreatív megközelítésű" projekteket tervez finanszírozni.
Bárki pályázhat, de a minisztérium fenntartja magának a jogot, hogy vita és egyeztetés nélkül ítélje oda a pályázati összeget.
A pályázatok beadásának határideje 2018. január 19, a pályázati összeget 2018. május és július között kezdhetik folyósítani.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.