„Ott voltunk, és a FIDESZ-re szavaztunk”

Budapest |

<p>A közvetlenül választások után gyakran megfigyelhető „győzteshez húzás” jelensége már az első forduló utáni napokban érzékelhető méreteket öltött a magyarországi választáson két forduló között a választók nagyobb arányban emlékeztek arra, hogy a győztes Fidesz-KDNP-re szavaztak, mint amekkora támogatottságot a győztes pártszövetség területi listán valójában kapott.</p>

Erről a magyarországi TÁRKI közvélemény-kutató intézet tájékoztatta az Új Szó Online-t csütörtökön.

A TÁRKI két forduló közti kutatásából ugyancsak kiderül. hogy a választási részvétel is számottevően magasabb a visszaemlékezések alapján, mint a valóságban volt.

A intézetnek az országgyűlési választások két fordulója között végzett kutatása szerint az emberek a valóságosnál sokkal magasabb részvételi arányt „vallottak be”: míg április 11-én a választók alig kétharmada, 64%-a ment el szavazni, addig a következő egy-két hétben már 10 százalékponttal magasabb, 74%-os volt a részvétel a választók saját részvételükről szóló visszaemlékezései alapján.

Mivel nem ismerjük a választáson résztvevők pontos társadalmi összetételét, ezért erről csak annyit tudunk megállapítani, hogy saját bevallásuk szerint az átlagosnál nagyobb arányban vettek részt a választáson a magasabb iskolai végzettséggel, azaz legalább érettségivel rendelkezők (az egyetemet és a főiskolát végzettek 92%, illetve 88%-a, a szakközépiskolát és gimnáziumot végzettek 80, illetve 82%-a mondta ezt). A választók korosztályi megoszlása harang alakú eloszlást mutat: a fiatalok és az idősek valamivel alacsonyabb, a középgenerációk pedig magasabb arányban emlékeznek úgy, hogy választóként részt vettek az első fordulón.

Az előzőhöz hasonló eltérés találunk a listás szavazatokra való visszaemlékezések és a valós eredmény között, ami a választások után már megszokott „győzteshez húzás” néven ismert jelenség. Idén az első forduló után a megkérdezettek közel kétharmada, 64%-a emlékezett úgy, hogy a Fidesz-KDNP pártszövetségre szavazott a területi listán, holott a valóságos eredmény 53% volt

Az egyes korcsoportokban a pártokra adott szavazatok emlékei is nagyon eltérőek. Az MSZP-re a legidősebbek, a Jobbikra a legfiatalabbak szavaztak emlékeik szerint az átlagosnál többen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?