Öt holttestre bukkantak egy lakásban Franciaországban

rendőrségi helyszin
Öt holttestet találtak egy lakásban a francia hatóságok a Párizstól nem messze található Meaux-ban - közölte az AFP hírügynökséggel Jean-Baptiste Bladier, a város ügyésze hétfőn. Kedden őrizetbe vették a bűntény elkövetésével gyanúsított 33 éves férfit. |

Az áldozatok közül az anya 35 éves volt, a legkisebb gyermek 9 hónapos, a többiek 4, 7 és 10 évesek.

Az ügyész elmondta, hogy szándékos emberölés gyanújával indítottak nyomozást.

Az áldozatok közül négy kisgyermek, az ötödik pedig az édesanyjuk. Az őrizetbe vett férfi a gyermekek apja, aki a rendőrség szerint korábban már állt pszichiátriai kezelés alatt, és családon belüli erőszakért is nyomoztak utána, mert egyszer már rátámadt a feleségére.

A gyanúsítottat apja lakásában fogták el, a Meaux-tól mintegy 30 kilométerre található Sevranban.

Az áldozatok közül az anya 35 éves volt, a legkisebb gyermek 9 hónapos, a többiek 4, 7 és 10 évesek.

A rendőrség szerint a bűntényt késsel követték el. A hatóságokat a szomszédok riasztották, akik aggasztónak találták, hogy nem tudnak kapcsolatba lépni a család tagjaival.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?