Összetűzések voltak az évfordulós tüntetéseken, halottak

Kairó |

<p>Egyiptomban a legfrissebb hírek szerint kilencen meghaltak a három évvel ezelőtti rendszerváltó események évfordulóján, szombaton országszerte rendezett felvonulások összetűzéseiben.&nbsp;</p>

A rendőrség Kairó központjában is a levegőbe leadott figyelmeztető lövésekkel és könnygázzal oszlatott fel egy tüntetést. Az országban arra emlékeztek, hogy pontosan három évvel ezelőtt kezdődött az az eseménysorozat, amelynek eredményeképpen megbuktatták a Hoszni Mubarak elnök irányította autokratikus rendszert.     Kairóban a tavaly elűzött iszlamista vezető, Mohamed Murszi hívei a demokráciatüntetésekről ismertté vált Tahrír térre igyekeztek, amikor a rendőrség közbeavatkozott. A hatóság a könnygáz mellett állítólag éles lőszert is használt, bár csak a levegőbe lőttek. Az ezt követő összetűzésben az esti hírek szerint négy tüntető életét vesztette.     Az évforduló kapcsán összegyűlt tüntetők a jelenlegi rezsim távozását is követelték.    A nagyjából ezerfős tahríri tüntetés mellett feloszlattak egy liberálisok szervezte tiltakozó akciót is a fővárosban.     Felső-Egyiptomban szintén a biztonsági erőkkel csaptak össze az iszlamista tüntetők. A felvonulók közül ketten meghaltak.     Az iszlamisták a következő hetekre további tüntetéseket helyeztek kilátásba.     A pénteki robbantássorozatot követően szombaton is követtek el merényleteket az országban. Kairó keleti részében egy rendőrségi kiképzőközpont közelében robbant pokolgép, de senki nem sérült meg. Szuezben autóba rejtett robbanószerkezet lépett működésbe, kilencen megsebesültek.     A Sínai-félszigeten lezuhant egy katonai helikopter, a rajta utazó öt katona a sajtó értesülései szerint meghalt. A baleset oka nem ismeretes.     A halálos áldozatokkal járó pénteki robbantásokat (amelyekben hatan haltak és 85-en sebesültek meg) az Egyesült Államok, az ENSZ és az Európai Unió is elítélte. Washington és Berlin utazási figyelmeztetéseket intézett az Egyiptomba tartókhoz vagy már ott tartózkodókhoz.     A támadások elkövetőjeként szombaton az Anszár Bét al-Makdisz (Jeruzsálem Védelmezői) nevű sínai-félszigeti dzsihádista csoport jelentkezett. Az al-Kaida terrorszervezethez közel álló szervezet az elmúlt hetekben már többször is hajtott végre hasonló akciókat, és dzsihádista honlapokon továbbiakkal fenyegetőzött.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?