Örülnek a pakisztániak

Iszlámábád |

<p>Tömegek ünnepelték hétfőn Pakisztánban Pervez Musarraf elnök bejelentett lemondását. Musarraf elnök a nap folyamán közölte, hogy lemond tisztségéről, elkerülendő a vele szembeni alkotmányos vádeljárást, amely szerinte sérti az ország érdekeit.</p>

A lemondás hírére az ázsiai ország nagyvárosaiban tömegek vonultak az utcára, hogy szabad folyást engedjenek az államfő távozása felett érzett kitörő örömüknek. A kelet-pakisztáni Lahore-ban, az elmúlt másfél év Musarraf-ellenes megmozdulásainak fő helyszínén a bejelentést követő órákban dobszótól és Musarrafot elítélő jelszavaktól voltak hangosak az utcák; az ünneplő ellenzékiek egymást ölelgették. Az északnyugati Pesavárban - azoknak a törzsi területeknek a közelében, ahol a pakisztáni hadsereg a közelmúltban hadjáratot indított a vallási fanatikus muzulmán tálibok és az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat sejtjeinek kifüstölésére - az ünneplő tömeg gépkarabélyokkal lövöldözött a levegőbe.

India Pakisztán belügyének minősítette Musarraf távozását. Pakisztán az iszlám világ egyetlen atomhatalma; a közte és "ősi riválisa", a szintén atomhatalom India között megindult törékeny békefolyamat a közelmúltban megtorpant. A Pakisztánnal szintén határos Afganisztán kormánya reményét fejezte ki, hogy Musarraf távozása elősegítheti a pakisztáni helyzet és demokrácia megerősödését. Hamid Karzai afgán elnök hivatalának szóvivője egyúttal jelezte, hogy Kabul folytatni kívánja a terrorizmus elleni együttműködést Iszlámábáddal.

A két ország viszonya feszült. Afganisztán azzal vádolja a pakisztáni vezetést, hogy nem lép fel kellő eréllyel a tálibok és az al-Kaida-tagok afganisztáni területre történő beszivárgása ellen. Pakisztán viszont úgy véli: Kabulnak és az Afganisztánba vezényelt nemzetközi erőknek a tálibokkal szembeni tehetetlensége okolható azért, hogy a vallási fanatikus mozgalom Pakisztánban megerősödött és erőszakos cselekmények borították vérbe a dél-ázsiai országot. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?