Oroszország és Kína a biztonsági együttműködés elmélyítéséről tárgyalt

Lavrov

Oroszország és Kína meg fogja vitatni, miként mélyíthetik el biztonsági együttműködésüket Európában és Ázsiában, ellensúlyozandó az Egyesült Államok arra irányuló kísérleteit, hogy akaratát ráerőltesse a két térségre – közölte Szergej Lavrov külügyminiszter kedden Pekingben, a kínai hivatali kollégájával, Vang Jivel folytatott tárgyalásai után.

Hosszú ideig létezett egy euroatlanti biztonsági struktúra, természetesen a NATO, valamint az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) keretében, de mostanra ezek kivonták magukat a meghatározó struktúrák sorából, amelyeken belül értelmes tárgyalásokat lehet folytatni, és meg lehet állapodni valamiben, ami az érdekek egyensúlyán alapul

– mondta Lavrov.

Orosz hírügynökségek idézték a kínai külügyminisztert, aki szerint az Egyesült Államok vezette NATO-nak nem szabad kiterjesztenie tevékenységét az ázsiai-csendes-óceáni térségre, és nem szabad elősegítenie a konfrontációt.

Kína az elmúlt években megerősítette kereskedelmi és katonai kapcsolatait Oroszországgal, mivel az Egyesült Államok és szövetségesei szankciókat vezettek be Moszkva ellen Ukrajna megtámadása miatt. Egy évvel az ukrajnai háború kezdete után Kína 2023-ban 12 pontos állásfoglalást tett közzé az ukrajnai válság rendezéséről. Oroszország szerint Kína álláspontja észszerű.

Vang kijelentette: Kína azt szeretné, ha Oroszország és Ukrajna nemzetközi konferencián vitatná meg az ukrajnai háború beszüntetésének módját.

Lavrov szerint Oroszország azt akarja, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa adjon értékelést az orosz ellenőrzés alatt álló zaporizzsjai atomerőmű elleni ukrán dróntámadásokról. Ukrajna cáfolta, hogy ő állna a dróntámadások mögött.

Oroszország és Kína továbbra is együtt fog működni a terrorizmus elleni küzdelemben egyre erősödő kapcsolatuk részeként – mondta Lavrov.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?