Öröm a Vatikánban: több a szlovák katolikus

Róma. II. János Pál pápa és Angelo Sodano vatikáni államtitkár tegnap örömmel fogadta Rudolf Schuster beszámolóját arról, hogy Szlovákiában nőtt a magukat katolikusnak vallók száma.

Apró betűk a nagy eseményen. Marián Potaš, a szlovák egyházi küldöttség tagja Pavol Peter Gojdič püspök és Metod Dominik Trčka vasárnapi boldoggá avatásának ünnepségén. TASRr „Annak bizonyítéka ez, hogy Szlovákia e téren más irányba fejlődik, mint a világ, ami köszönhető a Szentatya Szlovákiával szembeni jóindulatának is” – mondta a szlovák államfő Vatikánban tett látogatásán. II. János Pál audiencián fogadta Schustert, ahol az elnök szóba hozta két szlovák püspök – Ján Vojtaššák és Michal Buzalka – boldoggá avatásának kérdését. Az államfő szerint a pápa nem mondott „nemet”. A magánbeszélgetés Schuster elmondása szerint nagyon nyitott volt, ennek oka az lehet, hogy „nem idegen a Vatikánban”. Az államfő egyben újabb szlovákiai látogatásra hívta az egyházfőt. Vatikán államtitkárával Schuster elsősorban azt vitatta meg, hogy a szlovák-vatikáni alapszerződés értelmében milyen változások állhatnak be az egyház finanszírozásában.

Rudolf Schuster találkozott olasz kollégájával, Carlo Ciampival, aki megerősítette, országa támogatja Szlovákia euroatlanti törekvéseit. Ciampi nem ellenzi azt sem, hogy 2006–2007-ben Szlovákia az ENSZ Biztonsági Tanács nem állandó tagjává váljon, habár erről az olasz parlamentnek kell döntenie. Schuster pozitívan értékelte, hogy egyre több olasz vállalkozó érkezik Szlovákiába, akik főleg a bankszektorba fektetik tőkéjüket.

A szlovák államfő háromnapos olaszországi látogatásán találkozott Andrew Bertievel, a Máltai Lovagrend nagymesterével. Schuster köszönetét fejezte ki a lovagrend Szlovákiában végzett tevékenységéért, és Bertiet meghívta Szlovákiába. (t, s, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?