Őrizetbe vettek egy szakadár vezetőt

Kijev |

<p>Ukrajnában őrizetbe vettek egy szakadár vezetőt, aki a délkelet-ukrajnai Zaporizzsja megyében fegyvervásárlásról tárgyalt egy bárban &ndash; közölte szerdán az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU).</p>

A magát önhatalmúlag Horlivka, a szakadárok egyik Donyeck megyei erőssége polgármesterének kikiáltó Volodimir Kolosznyuk a felelős egyebek mellett a város szakadárjainak felfegyverzéséért. A lázadók vezetője a magas katonai képesítéssel rendelkező Igor Bezler orosz állampolgár, akit Besz (Démon) gúnynéven is ismernek – áll a titkosszolgálat közleményében.

A férfit Bergyanszkban vették őrizetbe egy bárban, amikor egy kétmillió hrivnya (több mint 38 millió forint) értékű fegyverszállítmány - nehézgéppuska, gránátvető, géppisztoly és robbanószer - megvásárlásáról tárgyalt. Kolesznyukot, aki az őrizetbe vételekor ellenállást tanúsított, "terrorszervezet létrehozásának vádjával" állítják bíróság elé – közölte az SZBU. Azzal gyanúsítják, hogy részt vett a kelet-ukrajnai "terrorellenes műveletet" végrehajtó kormányerők elleni támadásokban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?