Őrizetbe vették a legnagyobb török médiavállalat két befolyásos tagját

Ankara |

<p>Őrizetbe vették a török hatóságok a Dogan Holding török médiavállalat első számú jogi tanácsadóját és egyik korábbi vezérigazgatóját a sikertelen júliusi puccskísérlet megszervezésével vádolt Fethullah Gülen hitszónok mozgalmával történő leszámolás keretében.</p>

A Hürriyet című napilapot és a CNN Türk hírtelevíziót is birtokló Dogan közleménye szerint átkutatták Erem Turgut Yücel és Yahya Üzdiyen otthonát és magánirodáját is, de a hatósági fellépés a konszern és leányvállalatainak működését nem érintette. A történtek nyomán azonban tőzsdenyitáskor nagyjából 10 százalékponttal esett a Dogan részvényeinek árfolyama. Törökország legnagyobb médiavállalatának érdekeltségei vannak a pénzügyi-, energia- és idegenforgalmi szektorban is.

A múlt hónapban Barbaros Muratoglut, a Dogan Holding ankarai irodavezetőjét helyezték előzetes letartóztatásba "egy terrorcsoport segítése" miatt.

Magát a Dogan Holdingot eddig hivatalosan nem vádolták meg semmiféle visszaéléssel, és a vállalat tagadja is, hogy bármilyen kapcsolat fűzné az Egyesült Államokban önkéntes száműzetésben élő Fethullah Gülenhez.

Az Anadolu félhivatalos hírügynökség csütörtökön azt jelentette, hogy török ügyészek 380 üzletember ellen adtak ki letartóztatási parancsot, amiért állítólag pénzügyi támogatást nyújtottak Gülen hálózatának. Az ügyészek elrendelték a gyanúsítottak otthonának és irodáinak átkutatását is. Az ankarai ügyészség emellett elrendelte 105 katonatiszt feleségének őrizetbe vételét is, közülük 74-et már el is fogtak a 31 tartományra kiterjedő rendőrségi művelet során - jelentette az Anadolu. A gyanú szerint a feleségek feltehetően pénzt utaltak a gülenista mozgalommal kapcsolatban álló magas rangú tisztségviselőknek.

A DHA hírügynökség eközben arról számolt be, hogy elfogatóparancsot adtak ki az ellenzéki kurdbarát Népek Demokratikus Pártjának (HDP) kilenc politikusa ellen is "terrorszervezeti tagság" miatt. Egy hete helyezték vizsgálati fogságba Aysel Tuglukot, a HDP alelnök asszonyát terrorgyanú miatt. Recep Tayyip Erdogan török elnök a HDP-t a betiltott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) meghosszabbított karjának tartja.

A török hatóságok hivatalosan több mint 40 ezer embert tartóztattak le a hadsereg július 15-i, kudarcba fulladt puccskísérletével kapcsolatban. Gülen tagadja, hogy bármi köze lett volna a puccshoz, amelyet ő maga is elítélt.

Az őrizetbe vételek mellett mintegy 120 ezer embert menesztettek vagy függesztettek fel állásából egyebek között a rendőrség, a katonaság soraiból, az igazságszolgáltatás és a média, valamint az oktatás területéről, azzal gyanúsítva őket, hogy kapcsolatban álltak Gülennel és mozgalmával.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?