Orbán: az európai életforma van veszélyben

Budapest |

<p>A kormányfő szerint a jelenlegi bevándorlási hullámmal veszélybe került az európai életforma, amelyet meg kell védeni, márpedig Európát csak akkor lehet megtartani olyannak, amilyen, ha nem engedünk be mindenkit.</p>

Orbán Viktor erről a TV2-nek adott interjúban beszélt, amelyet teljes terjedelmében keddre virradó éjszaka sugárzott a csatorna.    A miniszterelnök, reagálva a német és az osztrák határellenőrzés visszaállítására, úgy fogalmazott: "Lehetne viccelődni, hogy olyasmit tesznek az osztrákok, amiért ezt megelőzően folyamatosan bírálták Magyarországot, de most ennek nincs itt az ideje".    Szerinte egyébként a nép kényszerítette ki a kormányzati álláspontok gyors megváltozását Nyugat-Európában. Európa földje mégiscsak egy demokrácia, "itt nem lehet szembemenni az emberek akaratával" hosszú ideig és érvek nélkül - kommentálta a történteket.    Nyugat- és Közép-Európában is úgy érzik az emberek, hogy az életformájuk van veszélyben, ott ugyanis, ahol az iszlám térségéből érkezett nagy számú közösség él, párhuzamos társadalmak jönnek létre, az utánpótlás pedig korlátlan - fejtette ki, azzal folytatva, hogy ez előrevetít egy olyan Európát, "ahol a mi életformánk kisebbségbe fog szorulni". "Úgyhogy igazából az életformánkat védjük" - jelentette ki.    Hangsúlyozta, hogy Magyarországon hotspot, menekülttábor, elosztóhely, gyűjtőhely nem jöhet létre, erről szó sem lehet. Ha már valahol menekülttábort akarnak létrehozni az EU területén, annak Görögországban kell lennie - közölte.    A miniszterelnök az interjúban valószínűsítette, hogy a keddi kormányülésen kihirdetik a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet. "Ha fogad, akkor inkább az igenre fogadjon" - mondta a kihirdetést firtató kérdésre.    A keddtől hatályos új magyar szabályok közül kiemelte: a határzár illegális átlépése bűncselekménynek minősül, amiért börtön, illetve kitiltás jár. A határon táblák jelzik majd, hogy ha valaki törvénytisztelő módon akar belépni Magyarországra, merre menjen az ügyintézési pontokhoz. "A határt nem légmentesen zárjuk le, hanem egész egyszerűen kikényszerítjük azokat a törvényeket, amelyek egyébként eddig is hatályban voltak" - fogalmazott.    Kifejtette: ha valaki azt mondja magáról, hogy menekült, a magyar hatóságok meg fogják kérdezni tőle, hogy Szerbiában adott-e be menedékkérelmet. Ha nem, miután Szerbia biztonságos ország, elutasítják a kérelmét. Ezzel kapcsolatban jelezte, magas visszautasítási arányra számít, mert az a tapasztalat, hogy a Magyarországra érkezők általában nem adnak be menedékkérelmet Szerbiában.    Arról is beszélt ugyanakkor, hogy a most érkező bevándorlók nagy része nem menekült. A háború sújtotta országból érkezőkről úgy fogalmazott: joguk van arra, hogy biztonságos helyen éljenek, és hogy visszatérjenek majd a szülőföldjükre. Utóbbit leginkább akkor tudják megtenni, ha a környéken maradnak, ezért kell támogatni Jordániát, Libanont és például Törökországot - magyarázta.    Azonban "ezek az emberek, akik itt átrontanak, átcsörtetnek Magyarországon", Ausztriában sem állnak meg. Ezek az emberek nem a biztonságukért jönnek, nem az életükért futnak. Akinek nem jó a szerb, a magyar és az osztrák életszínvonal sem, "az nem a biztonságot tartja szem előtt, hanem az életszínvonalat: német életet akar élni" - fogalmazott Orbán Viktor.    Szerinte "senki sem kérheti tőlünk, hogy azt, amiért megdolgoztunk, egyébként már bajban, életveszélyben nem lévő emberekkel osszuk meg". A segítséget joggal várják el, de ez nem azonos azzal, hogy "idejövök, és megpróbálok elvenni az európaiaktól valamit, amiért azok megdolgoztak" - mondta. Hozzáfűzte: jó lenne, ha gyakrabban lehetne hallani a bevándorlóktól a "kérem" és a "köszönöm" kifejezéseket a "jár nekem", "követelem" helyett.    Arról is beszélt, hogy a bevándorlásra sok tízezer ember kapcsolódott rá, és jutott pénzszerzési lehetőséghez. Azt is megjegyezte, hogy Magyarországon a Soros Alapítvány által támogatott civil szervezetek tekintélyes része is "bevetette magát".    A magyar honvédség közvetlen határvédelmi feladatokra való bevetéséről úgy nyilatkozott: ellenzéki támogatás híján "két hét időveszteséget szenvedünk el".    Hende Csaba távozását a honvédelmi miniszteri posztról a kormányfő úgy kommentálta: rossz magyar szokás, hogy ha egy magyarnak azt mondják, a határidő 30 nap, akkor a 30. napon fog végezni. Ám amikor "az életünkért futunk", akkor nem lehet valamit határidőre végrehajtani, ha lehetséges korábban is - mondta, úgy fogalmazva, hogy ilyen értelemben Hende Csabát nem terheli felelősség, mert határidőre teljesítette volna a munkát, de ő gyorsabb haladást szeretett volna.    Orbán Viktor tudatta azt is, hogy eddig mintegy 30 milliárd forintba került Magyarországnak az illegális bevándorlás, és "nagyjából még ennyi költségünk lesz (...) a hátralévő időszakban". Az EU azonban csak néhány millió eurót adott, "tehát köszönőviszonyban sincs egymással" a két szám - mondta.   A kerítéssel kapcsolatos bírálatokra válaszul a miniszterelnök azt mondta: míg a vasfüggönyt azért építették, hogy elvegyék a szabadságunkat, addig "amit most építünk (...), azt a saját életformánk és szabadságunk megvédése érdekében építjük". Az őt ért bírálatokkal kapcsolatban megjegyezte, bár senkinek sem esik jól, ha lehordják, de ő nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy az ízléstelen támadások hatása alá kerüljön, mert akkor nem tudna higgadt fejjel dönteni.   Végül megerősítette azt a javaslatát, hogy összeurópai határrendészeti erőket kellene vezényelni Görögországba a határok megvédésére. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?