Olasz belügyminiszter: Róma éberen figyel a terrortámadásra készülő „magányos farkasokra”

Matteo Piantedosi

Az olasz hatóságok továbbra is fokozott éberséggel figyelik azoknak a „magányos farkasoknak” az esetleges megjelenését, akik az izraeli-palesztin fegyveres konfliktus nyomán fokozódó radikalizálódás miatt terrortámadásokat hajthatnak végre – jelentette ki Matteo Piantedosi olasz belügyminiszter kedden Rómában, a szenátus rasszizmusellenes különbizottságának ülésén.

Hangoztatta: a belügyminisztérium felfrissítette a biztonsági kockázatot jelentő személyekről vezetett nyilvántartást is.

Az Il Messaggero című olasz napilapnak adott interjújában Piantedosi azt is bejelentette, hogy a közbiztonság fokozása érdekében megállapodásra készül három nagyváros polgármesterével a terrorellenes célú rendkívüli ellenőrzések területi hatályának kiterjesztéséről.

Hangsúlyozta, hogy a mostani gázai konfliktus kezdetétől fogva a lehető legnagyobb mértékűre fokozták a terrorellenes megelőző tevékenységet, és a határőrség is rendkívüli éberséggel követi nyomon a fejleményeket.

Piantedosi beszédében 28 ezerre becsülte a terrortámadásnak kitett lehetséges olaszországi célpontok számát. Mint mondta, a listán 205, Izraelhez köthető, többségében diplomáciai vagy vallási helyszín is szerepel, és felhívta a figyelmet az antiszemita cselekmények, köztük falfeliratok és Izrael-ellenes transzparensek, valamint rongálások növekvő számára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?