Október 23. - Békemenet - Elindult a tömeg a Széna térről

Budapest |

<p>Elindult a békemenet kedden kora délután a budapesti Széna térről a Kossuth térre, ahol Orbán Viktor miniszterelnök mond majd beszédet az 1956-os forradalom és szabadságharc ünnepén.</p>

 A menet elején egy hatalmas nemzeti színű molinót vittek, amelyen az állt: "Nem maradunk adósok! Egy a haza".
Az ország függetlenségéért és a kormány melletti kiállásért szervezett menetet több ismert közéleti személyiség vezeti, köztük a rendezvény egyik szervezője, Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítója és szóvivője, Bencsik András, a Demokrata című lap főszerkesztője, Fricz Tamás, a CÖF másik alapítója és Bayer Zsolt újságíró.
    
A magyar és lengyel zászlók, valamint a kormányt éltető, biztató táblák alatt álló tömeg az indulás előtt teljesen megtöltötte a Széna teret és környékét, a forgalmat a városrészben lezárták. Sokan a városuk, településük nevével ellátott táblát hoztak magukkal, néhány ember kezében fideszes zászló is volt.
    
A békemenet a Margit hídon át, a Nyugati pályaudvart érintve, a Bajcsy-Zsilinszky úton és az Alkotmány utcán át ér a Parlament előtti Kossuth térre, az állami ünnepségre. Indulás előtt a részvevők egyperces csenddel tisztelegtek az 1956-os hősök és Nagy Imre mártír miniszterelnök emléke előtt. A tömegben egy molinón a következő volt olvasható: "Keletről a tankok 1956, nyugatról a bankok 2012. A helyzet változatlan".
    
Csizmadia László a menet indulása előtt azt közölte, hogy a Lungo Drom is csatlakozott, "ezzel létrejött az élő nemzeti konzultáció". Amikor elindult a menet, még özönlöttek az emberek a metróból, a tömeg végén állók nagyjából fél óra múltán hagyták el a gyülekezési pontot, a Széna teret.
    
A CÖF alapítója, szóvivője az MTI helyszínen lévő tudósítójának elmondta, hogy a mostani menetnek hármas célja van: tisztelgés 1956 és a magyar ifjú forradalmárok előtt, "akik a vérüket hullajtották azért, hogy Magyarországon tíz napig szabadság legyen".
    
Másrészt tisztelgés Nagy Imre "kommunista vezér" előtt, aki képes volt félredobni "azt a mocskos ideológiát", és a magyar szuverenitásért kiállni, így lett belőle mártír és hős.
    
"És van még egy üzenetünk (...), az adósrabszolgaságot nem tűrjük. Tehát üzenjük mindenkinek a világban, a pénzhatalmaknak, hogy Magyarország nem marad adós - hangsúlyozta Csizmadia László, hozzátéve, a kormánynak szüksége van a támogatásra, "meg kell mutatnunk, hogy egy demokratikusan választott, kétharmados kormány mögül nem álltak még ki az emberek".
    
Bencsik András az MTI-nek azt mondta: kevesebb emberre számítanak, mint a januári békemenetkor, mert akkor "nagy megrettenés" volt az emberekben. Most nem annyira veszélyes a helyzet, de azt érzik az emberek: szó sincs arról, hogy "vége lett volna a  Magyarország elleni próbálkozásoknak" - fejtette ki. Bencsik András úgy fogalmazott, "sokan és elegen leszünk".
    
A rendezvény szervezői múlt csütörtöki sajtótájékoztatójukon azt mondták, annyi békemenetet szerveznek még, amennyire szükség lesz annak érdekében, hogy megvédjék Magyarország függetlenségét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?