<p>A hirosimai atombomba-támadás túlélőivel beszélt röviden a japán városban tett pénteki látogatása során Barack Obama amerikai elnök, egyiküket pedig meg is ölelte.</p>
Obama megölelt egy hirosimai túlélőt
Obama a hirosimai Béke Emlékparkban beszélt a két idős férfival: a 91 éves Cuboi Szunaóval, a túlélők egy csoportjának vezetőjével, illetve a 79 éves Mori Szigeakival, egy történésszel, aki mindössze nyolcéves volt, amikor 1945. augusztus 6-án a várost atombomba-támadás érte.
Az amerikai elnök tolmács segítségével először Cuboival beszélt, egy ponton mindketten felnevettek. Obama többnyire az idős embert hallgatta, akinek a kezét fogta.
Cuboi később újságíróknak elmondta, mennyire meghatotta, ahogy Obama a kezét fogta és figyelmesen hallgatta. Mint mondta, Obamára úgy fognak emlékezni, mint arra, aki meghallgatta a túlélők hangját. "Időről időre el kellene jönnie Hirosimába és sok emberrel kellene találkoznia. Ez az, ami fontos" - mondta Cuboi az amerikai elnöknek.
Az amerikai elnök ezután Morihoz lépett és kezet fogott vele. Röviden meghajolt, és bólintott, ahogy a másik idős japán beszélt. Obama vállon veregette Morit, majd megölelte.
Az amerikai elnök túlélőkkel való beszélgetése egyik legjobban várt eseménye volt a történelmi jelentőségű látogatásnak, hiszen Obama az első hivatalban lévő amerikai elnökként kereste fel a japán várost.
Obama a Fehér Ház előzetes közlésével összhangban nem kért bocsánatot hajdani elődjének, Harry Trumannak, az Egyesült Államok akkori vezetőjének döntéséért, melynek értelmében először vetették be az atombombát a második világháború végnapjaiban. Ugyanakkor lerótta kegyeletét az áldozatok előtt és a háború borzalmaira emlékeztetett.
A találkozót megelőzően Obama koszorút helyezett el az 1945. augusztus hatodikai atomcsapás áldozatainak hirosimai emléktáblájánál, ezekkel a szavakkal: "Halál érkezett az égből, és a világ megváltozott". Az emléktáblát Abe Sindzó is megkoszorúzta, és a két politikus kezet fogott egymással.
Az amerikai elnök felkereste a hirosimai Béke Emlékmúzeumot is, amelynek vendégkönyvébe a következőt írta: "Megismertük a háború gyötrelmeit. Engedjétek meg nekünk, hogy együtt bátorságot merítsünk ahhoz, hogy békét hirdessünk és atomfegyvermentes világra törekedjünk".
Hirosimában 140 ezren, míg Nagaszakiban 74 ezren vesztették életüket az atomcsapás következtében. 2015-ben még 183 ezer hibakusa, azaz az atomcsapásokat túlélő volt életben, átlagos életkoruk 80 év.
Japán 1945. augusztus 15-én megadta magát, és ezzel véget ért a második világháború.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.