Obama: Fenn kell tartani a terroristákra nehezedő nyomást

Addisz-Abeba |

<p>Az Egyesült Államoknak és partnereinek fenn kell tartaniuk a nyomást a terrorszervezeteken - jelentette ki Barack Obama amerikai elnök, miután Hajlemariam Deszalegn etiópiai kormányfővel tárgyalt hétfőn Addisz-Abebában.</p>

Obama szerint a tizenöt halálos áldozatot szedő vasárnapi mogadishui robbantás arra int, hogy meg kell állítani az al-Shabaab szomáliai csoporthoz hasonló terrorista szervezeteket, amelyek csak "gyilkolásra és pusztításra képesek". Az amerikai elnök leszögezte, hogy az al-Shabaab Etiópiára nézve is komoly fenyegetést jelent.     Az etiópiai miniszterelnök egyetértett Obamával abban, hogy fokozni kell a terrorizmus elleni küzdelmet a térségben és erősíteni kell a hírszerzési együttműködést.     Az amerikai elnök elismeréssel szólt arról, hogy a 96 milliós Etiópiában emberek millióit sikerült kiemelni a szegénységből az utóbbi tizenöt évben. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Addisz-Abebának többet kell tennie az emberi jogi helyzet és a demokrácia fejlesztése terén.     Hajlemariam Deszalegn kijelentette, hogy országa "fiatal demokrácia", de elkötelezett az emberi jogi helyzet javítása iránt. A kormányfő közölte, hogy ennek ellenére "kisebb nézeteltérések" voltak közte és Obama között a demokratizálódás kívánatos sebességéről. Etiópiában az ellenzék egyetlen parlamenti helyet sem szerzett a májusi törvényhozási választáson.     Obama a sajtótájékoztatón emellett a nemrégiben Teheránnal megkötött nukleáris megállapodásra is kitért, és kijelentette, hogy eddig még nem hallott igazi, tényszerű érvet az egyezség ellen. Leszögezte, hogy a világ atomtudósainak és non-proliferációs szakértőinek túlnyomó többsége támogatja a július 14-i megegyezést.     Barack Obama vasárnap érkezett Etiópiába, afrikai körútja második és egyben utolsó állomására. Ezt megelőzően Kenyában, apja szülőhazájában járt.     Az amerikai elnököt komoly bírálatok érték, amiért ellátogatott Kenyába és Etiópiába, a két ország emberi jogi helyzete ugyanis nemzetközi jogvédő szervezetek szerint meglehetősen aggasztó. A Bizottság az Újságírók Védelméért (CPJ) nevű, New York-i székhelyű csoport szerint a lakosság arányában Eritrea után Etiópiában ül börtönben a legtöbb újságíró.     Obama a bírálatokra reagálva elmondta, hogy Washington azokkal a kormányokkal is együtt kíván működni a közös érdekek mentén, amelyek "demokratikus gyakorlata" nem felel meg az amerikainak. Az elnök hangsúlyozta, hogy ezeken a találkozókon folyamatosan napirenden tartják az emberi jogok kérdését. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?