Obama bőrszínével viccelődött, majd bocsánatot kért egy izraeli miniszter felesége

Jeruzsálem |

<p>Obama amerikai elnök bőrszínével viccelődött Judy Salom Nir Mózesz, Szilván Salom belügyminiszter újságírónő felesége, majd törölte twitter bejegyzését és bocsánatot kért.</p>

„Tudod milyen az Obama-kávé? Fekete és gyenge”- írta egy vasárnapi Twitter-bejegyzésében Judy Salom Nir Mózesz, majd miután több mint hetvenötezer követője közül több százan néhány percen belül elítélően reagáltak, arrogánsnak és rasszistának nevezték, törölte viccelődését.    Később több bocsánatkérő üzenetet is közzétett, melyekben elnézést kért a nem megfelelő viccért és kijelentette, hogy bőrszínükre és vallásukra való tekintet nélkül kedveli az embereket.     További bejegyzésében közölte, hogy elsősorban külföldön tartózkodó férjének reakciójától tart annak hazatérése után, s reméli, hogy nem végződik válással ostoba vicce.    Judy Salom Nir Mózesz tévés és rádiós műsorokat vezető újságírónő korábban már okozott hasonló botrányt egy Facebook.- bejegyzésével.     2012-ben izraeli média értesülések szerint a  palesztinok elleni -  akkori  - Felhőoszlop hadművelet idején azt írta, hogy nem lehet békét kötni olyanokkal, akik születésüktől pillanatától Izrael elleni gyűlölettel  táplálják gyermekeiket.    Bejegyzése miatt akkor vissza kellett vonulnia az UNICEF nagyköveti tisztségétől, ahol Izraelt képviselte volna nemzetközi hírességek társaságában.     Judy Salom Nir Mózesz  a Jediót Ahronót című izraeli újság  tulajdonosának, Izrael legnagyobb média mágnásának, Noah Mózesznek egyik gyermeke. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?