Obama: bátorság kell az új egészségbiztosítási törvény leszavazásához

Washington |

<p>Barack Obama, az Egyesült Államok volt elnöke arra buzdította az amerikai törvényhozókat, hogy tanúsítsanak &quot;politikai bátorságot&quot;, és ne szavazzák meg a szenátusban az új egészségbiztosítási törvényt.&nbsp;</p>

A jelenlegi elnök, Donald Trump elődje a bostoni Kennedy Könyvtár ünnepségén helyi idő szerint vasárnap este elmondott beszédében fejtette ki álláspontját, miután átvette a John Fitzgerald Kennedy meggyilkolt elnökről elnevezett Bátorság-díjat.

"Arra számítok, hogy ha nem is kezdek második karrierbe, de sok tennivalóm lesz" - fogalmazott Obama, sejtetve, hogy még aktívabb lesz a politikai életben. 

Kijelentette, bízik abban, hogy a kongresszus tagjai "felismerik, nem kell nagy bátorság ahhoz, hogy azokat segítsék, akik már hatalmat birtokolnak, már kényelemben élnek, már befolyásosak, viszont ahhoz kell némi bátorság, hogy az elesetteket, a betegeket és az erőtleneket segítsék".

A demokrata párti volt elnök utalt arra: amikor 2010-ben elfogadták a nevével fémjelzett, Obamacare-nek elnevezett egészségbiztosítási törvényt, akkor több támogató kongresszusi politikusnak ugyan a bársonyszékébe került, ám egyúttal több mint húszmilliónyi amerikainak tette lehetővé, hogy megfizethető egészségbiztosításhoz jusson. "Mint ezzel itt mindenki tisztában van, a nagy vita most nem zárult le, hanem éppen folytatódik" - szögezte le Obama, arra célozva, hogy csütörtökön a képviselőház elfogadta ugyan az Obamacare visszavonását, ám a törvényjavaslatnak még a szenátus elé kell kerülnie. 

A volt elnök arra buzdította a törvényhozókat, hogy még egyszer vizsgálják meg a tényeket, és mondják ki az igazságot, akkor is, ha az nem felel meg pártjuk álláspontjának. 

Az ünnepségen egyedüli republikánusként részt vevő Jeff Flake arizonai szenátor azt fejtegette, hogy a képviselőházban megszavazott új törvénytervezet valószínűleg "nem marad érintetlen", vagyis a szenátusi szavazás előtt még több változtatást hajthatnak végre rajta. "Majd meglátjuk. Hosszadalmas folyamat lesz" - fogalmazott Flake.

Obama a rendezvényen egyébként kerülte, hogy nyíltan bírálja utódját, Donald Trumpot, inkább általánosságban beszélt a politikai megosztottságról és nézetkülönbségekről. 

A Bátorság-díjat a néhai Kennedy elnök egyetlen unokája - Caroline lányának a fia - Jack Schlossberg adta át Barack Obamának. A díjat a Kennedy-család alapította 1989-ben, hogy emléket állítson John F. Kennedy elnöknek, aki a politikai bátorságot tartotta az egyik legfőbb erénynek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?