Obama az afganisztáni csapatkivonás lassításának bejelentésére készül

Washington |

<p>Barack Obama amerikai elnök jövő héten találkozik Asraf Gáni afgán államfővel és Abdulla Abdulla miniszterelnökkel, és várhatóan bejelenti, hogy az Egyesült Államok az eddig tervezettnél lassabban vonja ki csapatait Afganisztánból, hogy segítsen fenntartani az ország biztonságát - jelentette az AP amerikai hírügynökség szombaton.</p>

A változás minden bizonnyal a 2016 végéig tartó időszakot érinti, mert több amerikai illetékes is megerősítette, hogy a 2016 utáni szerény (legfeljebb mindössze 1000 katonás) jelenlétre vonatkozó tervek nem változtak. 

Az eddigi elképzelések szerint idén 5500-ra, a jövő év végére pedig 1000-re csökken az amerikai katonák száma Afganisztánban, és azt követően  - nagyjából ugyanezzel a létszámmal - már csak egy biztonsági együttműködési hivatal működik majd Kabulban. Amerikai illetékesek az elmúlt hetekben már utaltak arra, hogy a kivonás ütemezése - afgán kérésre - változhat.

Pénteken Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője és Jeff Eggers, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának egyik illetékese is megerősítette, hogy az amerikai vezetés - tekintettel az afganisztáni biztonsági helyzetre - fontolgatja a csapatkivonás ütemének lassítását, de mindketten hangoztatták, hogy a 2016 utáni tervek nem változnak. 

Az afgán elnök és a kormányfő jövő kedden és szerdán tárgyal az Egyesült Államokban az amerikai kormányzat illetékeseivel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?