Obama: a világ vezető politikusainak le kell vonniuk a tanulságot Trump győzelméből

Athén |

<p>A világ vezető politikusainak le kell vonniuk a tanulságot Donald Trump elnökké megválasztásából, és jobban oda kell figyelniük az emberek valós félelmére a munkahelyek áttelepítésétől, az egyenlőtlenségtől és a globalizáció más következményeitől - hangsúlyozta Barack Obama amerikai elnök kedden athéni látogatásán.</p>

Minél hatékonyabban foglalkozunk ezekkel az ügyekkel, annál kevésbé fogják ezek a félelmek egymás ellen fordítani az embereket - mondta az elnök az Alekszisz Ciprasz görög kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatóján. Obama utalt az európai uniós tagságról rendezett - és a kiválásról döntő - brit népszavazásra is, amely szintén az embereknek azokat a félelmeit juttatták felszínre, hogy a gyerekeinek már nem lesz olyan jó dolguk, mint nekik.

Az egyenlőtlenség elleni fellépés az ő napirendjén volt nyolcéves elnöksége alatt, de nem tudta elérni, hogy a tervezett intézkedéseit jóváhagyja a washingtoni kongresszus - mondta.

Obama kétségbe vonta, hogy "az ajánlott új receptek" segítenek a csalódottságon és dühön, amely nyilvánvalóvá vált az amerikai elnökválasztáson.

Trumpról szólva azt mondta, hogy "ő nem felelős azért, amit a politikus mond vagy tesz, de azért felel, hogy a hatalom átadásáig tartó átmeneti időszakban megossza vele a legjobb elképzeléseit az ország ügyének előre viteléről, és beszéljen arról is, amiben szerinte a Republikánus Párt téved".

Az Európai Unió gondjainak kezelését Obama ahhoz hasonlította, ahogy az amerikai törvényhozással kellett megküzdenie. A Kongresszussal is nehéz bánni, de a sok parlamenttel, a bizottságokkal és más testületekkel egyeztetni "nagyon bonyolult" - mondta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?