Obama: a muzulmánok megbélyegzői a terroristák malmára hajtják a vizet

Washington |

<p>Barack Obama amerikai elnök arra figyelmeztetett szombaton, hogy a muzulmánok kollektív megbélyegzése a terror eszközét is használó iszlám szélsőségesek, a dzsihadisták malmára hajtja a vizet.&nbsp;</p>

Szokásos hétvégi televíziós nyilatkozatában Obama elítélte a hét eleji brüsszeli terrortámadásokat, és részvétét fejezte ki a halálos áldozatok hozzátartozóinak, beleértve a két - már ismert - amerikai áldozatot is.

Hangoztatta ugyanakkor, hogy kerülni kell a teljes muzulmán közösség megbélyegzését. "Az amerikai muzulmánok legfontosabb partnereink" - fogalmazott az elnök, és üdvözölte a közösség "óriási hozzájárulását országunkhoz és életmódunkhoz".

Obama mindezzel az elnökjelöltségre pályázó azon politikusoknak is üzent, akik kampányukban negatív megkülönböztetéssel utalnak az iszlám vallásúakra, felvetve például bevándorlásuk teljes tilalmát vagy a muzulmán közösségek lakta területek rendszeres hatósági felügyeletét.

"Ezek a kísérletek ellentétesek jellemünkkel, értékeinkkel, történelmünkkel, a vallási szabadságra épülő nemzet fogalmával" - mondta az elnök. Hozzátette: a közösség megbélyegzése ráadásul a dzsihadisták malmára hajtja a vizet, hiszen éppen "az a céljuk, hogy egymás ellen uszítsanak minket, és legyen ürügyük arra, hogy minél több embert toborozzanak gyűlöletre épülő elveik támogatására". 

Obama elismerte, hogy az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet "a civilizált világ egészére" fenyegetést jelent, de azt is leszögezte, hogy a terroristák kudarcot fognak vallani.

Brüsszelben e hét elején robbantásos merényleteket követtek el a nemzetközi repülőtéren, továbbá egy metróállomáson az európai uniós intézmények közelében. A két helyszínen összesen 31 ember meghalt, és 260-an megsebesültek, utóbbiak között két magyar állampolgár is. A merényleteket az Iszlám Állam vállalta magára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?