NYT: a Vatikán tudott egy amerikai pedofil papról, de nem fosztotta meg reverendájától

New York |

<p>Az egyesült államokbeli Milwaukee érseke figyelmeztette 1996-ban a jelenlegi pápa, XVI. Benedek által vezetett vatikáni hivatalt, hogy egy pap évtizedekkel korábban szexuálisan zaklatta egy iskola diákjait, és ez kínosan érintheti az egyházat, a papot mégsem fosztották meg reverendájától - jelentette csütörtökön a The New York Times című amerikai napilap.</p>

A lap olyan egyházi dokumentumokra hivatkozik, amelyeket két ügyvéd kutatott fel. Az ügyvédek a dokumentumokat felhasználják abban a bírósági keresetükben, amelyben azt állítják, hogy Rembert G. Weakland érsek nem tett meg mindent a szóban forgó pap, Lawrence Murphy kizárásáért. Murphynek akár kétszáz diák is áldozatul eshetett a siketek számára fenntartott fiúiskolában St. Francis városában. Murphy 1950 és 1974 között szolgált az intézményben. 1998-ban elhunyt.
A szóban forgó dokumentumok között szerepel wisconsini püspököknek és Joseph Ratzinger bíborosnak, a Hittani Kongregáció akkori vezetőjének levelezése, amelyből kiderül, hogy a hivatal vezetése fontolóra vette Murphy kizárását, de fontosabbnak tartotta, hogy az egyházat megvédje a botránytól. A Vatikán egyik szóvivője közölte a lappal: Murphyt rossz egészségi állapota, tetteinek megbánása és amiatt nem taszították ki a papi rendből, hogy akkor már jó ideje nem érkezett rá panasz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?