Nobel-békedíjra jelölték Donald Trumpot

Trump
Washington |

Amerikai republikánus törvényhozók egy csoportja azt kezdeményezte, hogy ebben az évben Donald Trump amerikai elnöknek ítéljék oda a Nobel-békedíjat,

Indoklásuk szerint az észak-koreai nukleáris válság megoldása érdekében tett fáradozásaival érdemelte ki az elismerést. 

A Nobel-békedíjról határozó norvég bizottságnak Luke Messer, Indiana állam képviselője írt levelet, amelyet a képviselőház 18 republikánus – a legkonzervatívabbak közé tartozó – törvényhozója írt alá. A kezdeményezők azzal érvelnek, hogy Észak-Korea hosszú ideig nem volt hajlandó felhagyni az agresszióval a nemzetközi közösség követelései ellenére, de Trump elnök keménykezű politikája hatásos volt, és elérte, hogy Kim Dzsong Un phenjani vezető tárgyalóasztalhoz üljön. Hangsúlyozták, hogy Trumpnak sikerült Kínát és más országokat egyesítenie abban, hogy szigorú szankciókat vezessenek be Észak-Koreával szemben.

A szankciók komoly csapást mértek az észak-koreai gazdaságra, és nagyrészt ennek köszönhető, hogy Phenjan hajlandó a tárgyalásokra – áll a levélben. 

Trump és Kim várhatóan május végén vagy június elején találkozik egymással. Bár egyelőre még távolinak tűnik egy olyan megállapodás, amelyben Phenjan teljesen feladná az atomfegyver kifejlesztésére tett törekvéseit, és ennek nemzetközi ellenőrzéséhez is hozzájárulna, a két Korea vezetőinek április végi nyilatkozatai mégis reményre adnak okot. 

Donald Trump washingtoni támogatói határozottan szorgalmazzák az ötletet, hogy az amerikai elnök kapjon Nobel-békedíjat. Múlt szombaton a Michigan államban tartott nagygyűléshez hasonlatos rendezvényén Trump szemmel láthatóan élvezte, hogy miközben Észak-Koreáról beszélt, a hallgatóság azt kezdte skandálni: „Nobel! Nobel!” - jegyezte meg az AP amerikai hírügynökség.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?