New York állam kormányzója súlyos bűntettekért elítélteket is szabadon bocsátott a járvány miatt

New York
New York |

New York állam kormányzója, Andrew Cuomo az Egyesült Államokat is sújtó koronavírus-járvány miatt börtönbüntetésüket töltő elítéltek szabadon bocsátását rendelte el, köztük olyanokét is, akik gyermekeket erőszakoltak meg - jelentette vasárnap este a Breitbart News című portál.

A portál értesülései szerint New York állam egyik börtönéből több mint ötven elítéltet bocsátottak szabadon, köztük nyolcan szexuális bűncselekményeket követtek el, hárman gyermekeket erőszakoltak meg. A bűnözőket annak ellenére is kiengedték, hogy New York állam bíróságai szerint a gyermekek elleni szexuális bűncselekményekre vetemedők általában ismételten prédájuknak tekintik a kiskorúakat.

Patrick Phelan, a New York állam északi részén fekvő Greece város rendőrfőnöke a Breitbart Newsnak azt mondta, hogy a szabadon bocsátottak közül néhányan igazi nehézsúlyú bűnözők. "A rendőrségnek lesz miért aggódnia" - fogalmazott Phelan.

New York állam büntetés-végrehajtási intézeteinek igazgatósága vasárnap este a helyi médiához eljuttatott közleményben azzal magyarázta a döntést, hogy az új típusú koronavírus gyorsan terjed a börtönökben is.

Andrew Cuomo kormányzó már korábban elrendelte 1100 elítélt szabadon bocsátását, arra hivatkozva, hogy a börtönben könnyen megfertőződhetnek.

New York város polgármestere, Bill de Blasio 375 bűnöző szabadon bocsátását rendelte el, szintén a vírus terjedésére és a fertőzésveszélyre hivatkozva.

Országos szinten is több demokrata párti és republikánus politikus sürgette már a washingtoni igazságügyi minisztériumot, hogy a 60 év feletti rabokat a járványveszély miatt bocsássák szabadon függetlenül attól, hogy mennyi büntetésük van még hátra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?