Washington. Az eljárást folytató Los Angeles-i szövetségi bíró kedden súlyos kételyének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy ő maga rendelkezik-e egyáltalán joghatósággal a Guantánamón őrzött foglyok státusát illetően elé terjesztett ügyben.
Nemzetközivé dagadó vita a guantánamói foglyokról
Őrtorony a guantánamói támaszponton. A foglyok odaszállítása óta fokozott biztonsági intézkedéseket léptettek életbe.TASR/AP-felvételWashington. Az eljárást folytató Los Angeles-i szövetségi bíró kedden súlyos kételyének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy ő maga rendelkezik-e egyáltalán joghatósággal a Guantánamón őrzött foglyok státusát illetően elé terjesztett ügyben. Howard Matz bíróhoz amerikai emberi jogi szószólók Ramsey Clark volt igazságügy-miniszter vezette csoportja intézett beadványt, azt állítva, hogy az USA hadereje jogellenesen internálja a kubai területen található Guantánamo haditengerészeti támaszpontra az Afganisztánban foglyul ejtettek egyre növekvő számú csoportját. Szerintük a washingtoni kormánynak kötelessége lenne haladéktalanul megfogalmazni a konkrét vádakat az elfogottakkal szemben, és e vádak alapján bíróság elé állítani az érintetteket. Matz bíró e hónap végéig adott időt a kormányzatnak, hogy megfogalmazza válaszát a beadványra.
Az amerikaiak harminc-negyven fős csoportokban naponta újabb foglyokat szállítanak Guantánamóra. Közlésük szerint veszélyes terroristák (az alKaida tagjai, illetve tálib milicisták) vannak köztük, és a velük szemben alkalmazott bánásmód szigorú ugyan, de emberséges. Washington mindazonáltal nem hajlandó hadifoglyoknak minősíteni őket, mert akkor vonatkoznának rájuk a genfi egyezmények bánásmóddal kapcsolatos előírásai, hanem „törvénytelen harcosként” tartja őket nyilván. Donald Rumsfeld védelmi miniszter azt hangoztatta, hogy a bánásmód megfelelő, a zord afganisztáni hidegből a napfényes Kubába érkezett foglyok rendes ellátásban részesülnek – beleértve az orvosi ellátást –, és a Vöröskereszt is meglátogathatja őket. Muszlim papot is kapnak, és a fogolytáborban külön tábla jelzi, merre van Mekka, amerre a mohamedánoknak ima közben fordulniuk kell.
George Bush amerikai elnök kedden este – nyugat-virginiai országjárásán – szót ejtett Oszama bin Ladenről, az al-Kaida fő finanszírozójáról, akit eddig minden igyekezetük ellenére sem sikerült elfogni. Bush megpróbálta lekicsinyelni bin Laden jelentőségét, azt mondta, hogy nem aggódik miatta, és azt húzta alá, hogy a terrorizmus felszámolását célzó küldetés sokkal szélesebb, mint egyetlen ember elfogásának a kérdése. Chris Patten, az EU külkapcsolatokért felelős biztosa szerint a nemzetközi terrorizmus ellen harcoló szövetség a békét kockáztatja azzal, ha nem juttatja érvényre a nemzetközi jog értékeit a guantánamói támaszpontra szállított foglyokkal szembeni bánásmódban. Chris Patten szerint „nagy hiba lenne, ha az afganisztáni katonai hadműveletek sikere után a nemzetközi koalíció elveszítené a békét”. Hozzátette: „Nem vonom kétségbe, hogy nagyon nehéz alkalmazni ezeket az elveket ezekkel a rendkívül veszélyes terroristákkal szemben, de meg kell próbálni. Ellenkező esetben azt kockáztatjuk, hogy elveszítjük erkölcsi fölényünket és a közvélemény támogatását.” Az Amnesty International (AI) nemzetközi emberi jogvédő szervezet is kérte az amerikai hatóságokat, hogy engedje meg képviselőinek a guantánamói foglyok meglátogatását. A londoni székhelyű szervezet kételkedik azoknak a brit illetékeseknek a pártatlanságában, akiknek alkalmuk volt kihallgatni három brit származású foglyot. A brit rabok állítólag azt mondták, hogy jól bánnak velük.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.