Német lap Merkel és Hollande átfogó béketervének részleteiről, Berlin cáfol

Berlin |

<p>A Süddeutsche Zeitung értesülése szerint átfogó ukrajnai béketervet terjeszt elő kijevi és moszkvai tárgyalásain Angela Merkel német kancellár és Francois Hollande francia elnök. A német kormány cáfolta a lap jelentését.</p>

Merkel és Hollande csütörtök este kezdtek tárgyalásokat Kijevben, de az általuk kidolgozott terv részleteiről nem közöltek semmit. Az újság úgy tudja, a béketerv értelmében azonnali fegyvernyugvásról állapodnának meg és arról, hogy az oroszbarát kelet-ukrajnai szakadárok autonómiát kapnának egy, a korábban tervezettnél jóval nagyobb területen - írja pénteken megjelenő számában a német lap, amely szerint Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter már csütörtöki rigai és varsói tárgyalásain is ehhez a tervhez próbált támogatást szerezni.

A tavaly szeptemberi minszki megállapodásoknak a nehézfegyverek kivonására és a fogolycserére vonatkozó része az új tervben is szerepel. A harcoló felek között akkor kijelölt elválasztó vonal azonban ma már nem tartható. A szeparatisták azóta közel 1500 négyzetkilométernyi területet foglaltak el, s ennek egy részét a béketerv figyelembe venné.

Petro Porosenko ukrán államfő számára a lap szerint egyértelművé akarják tenni, hogy ez az "utolsó esély" arra, hogy Ukrajnát megmentsék egy drámai katonai vereségtől és a gazdasági összeomlástól. Vlagyimir Putyin orosz elnököt ugyanakkor azzal fogják megfenyegetni, hogy a jövő héten újabb szankciókat léptetnek életbe Oroszországgal szemben.

A német kormány még az este cáfolta a Süddeutschen Zeitung jelentését. "Ez a jelentés téves" - mondta a dpa hírügynökségnek Berlinben a kormány egyik szóvivője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?