Nem terrortámadás volt a Marseille-i gázolás

Marseille |

<p>Egy kisteherautó belerohant hétfő reggel két buszmegállóba Marseille-ben, egy járókelő meghalt, és egy súlyosan megsérült - jelentették hírügynökségek névtelenül nyilatkozó rendőrség rendőrségi forrásokra hivatkozva.&nbsp;</p>

A 35 éves vezetőt az incidensek színhelyétől néhány kilométernyire, a Régi kikötőnél őrizetbe vették és kihallgatták. Indítéka egyelőre nem ismert.

A rendőrség hétfő délután kizárta, hogy terrorcselekmény történt volna. 

"A terrorista indíttatást teljesen kizárhatjuk" - mondta egy nevének elhallgatását kérő rendőri vezető. Állásfoglalását megerősítette Franciaország második legnagyobb városának ügyésze, Xavier Tarabeux is, akit a Le Monde című napilap idézett internetes kiadásában.

A rendőrség korábban közölte, hogy az autót vezető férfit ismerték, követett már el kisebb bűncselekményeket, és egy pszichiátriai klinika levelét találták nála, így "ezen a nyomon indulnak el".

Hírügynökségi jelentések szerint a dél-franciaországi város két különböző buszmegállójában történtek a gázolások. A halálos áldozat egy nő, a sérült egy férfi.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?