Nem kizárt, hogy Szíriában járt az azonosított merénylő

Párizs |

<p>Nem kizárt, hogy Szíriában járt tavaly a párizsi terrorcselekmények első, azonosított merénylője, akinek kilétét ujjlenyomata alapján állapították meg - jelentette vasárnapra reggel a francia média.</p>

A híradásokban elhangzott a férfi neve: az illetőt Ismael Omar Mostefainak hívták, 29 éves francia állampolgár volt, és a Párizstól mintegy 35 kilométerre lévő Courcouronnes-ban lakott. Francois Molins párizsi ügyész közölte, hogy a férfi a fovárosi Bataclan klubban történt vérengzés egyik elkövetője volt. A robbanás következtében leszakadt ujját megtalálták a törmelék között, és lenyomatot vettek róla. A hatóságok most azt a feltételezés próbálják megerősíteni, hogy a férfi tavaly valóban járt-e Szíriában.  Mostefai kisebb köztörvényes bűncselekmények miatt ismert volt a hatóságok számára: 2004 és 2010 között nyolcszor ítélték el, de egyszer sem kapott börtönbüntetést. A férfi 2010 óta hatósági megfigyelés alatt állt, de sosem találtak arra utaló jelet, hogy terrorista összeesküvésben vett volna részt.  Még azt lehet róla tudni, hogy rendszeresen látogatta a Chartres melletti Luce mecsetjét. Az öngyilkos merénylő apját és testvérét szombat este őrizetbe vették. Az apját a párizsi régió Romilly-sur-Seine nevű településen, a testvért Bondoufle településen vették őrizetbe. A rokonság más tagjainál is házkutatást tartottak. Hat helyszínen követtek el öngyilkos merényletet szombatra virradóra a francia fővárosban és környékén: a Párizstól északra fekvő Saint-Denis-ben lévő Stade de France stadionban, a francia fővárosban pedig a Bataclan rendezvényteremben tartott rockkoncerten, a Voltaire körúton, a Charonne körúton, az Alibert utcában és a Fontaine au Roi utcában éttermek és bárok szomszédságában. Nincsenek még végleges adatok a halottak és a sebesültek számát illetően sem. A rendőrségi jelentésekre hivatkozó tudósítások szombat estig 128 halálos áldozatról és 300 sebesültről szóltak. A sebesültek közül soknak súlyos az állapota, így a halottak száma még emelkedhet. Korábban olyan hírek láttak napvilágot, hogy Stade de France stadion közelében elkövetett robbantások helyszínén találtak egy szíriai és egy egyiptomi útlevelet két öngyilkos merénylő maradványai mellett. A CNN hírtelevíziós nyomozati forrásokra hivatkozva közölte vasárnap, hogy az egyiptomi útlevél feltehetően hamis. A másik útlevélnek a tulajdonosát októberben regisztráltál Lérosz szigetén. Menekültként érkezett Törökországból, de a hatóságok egyelőre nem erősítették meg, hogy az illető azonos az egyik merénylővel.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?